Az óvoda előtt verte össze három nő a haragosát

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Nagyatádi Járási Ügyészség azzal a három nővel szemben, akik egy óvoda közelében bántalmaztak egy másik falubeli asszonyt.

A büntetett előéletű 24 éves nő és 30 éves nővére 2020 januárjában a helyi óvodánál találkoztak a haragosukkal, akivel egy előző nap történt közlekedési baleset miatt a viszonyuk még inkább elmérgesedett.

A vádlottak ezért a sértettet először szidalmazni kezdték, később a ruhájánál és a hajánál fogva a földre rántották, majd testszerte tépni és ütlegelni kezdték. Az eseményeket észlelve a vádlottak egy helyszínen tartózkodó 21 éves barátnője is csatlakozott a bántalmazáshoz, aki az ekkor már földön fekvő sértettet maga is többször megütötte.

A tettlegességnek végül a vádlottak jelen lévő rokonai vetettek véget oly módon, hogy a nőket előbb felszólították a sértett bántalmazásának abbahagyására, idővel pedig közbe is avatkoztak, és a vádlottakat elhúzták a sértettől, aki a bántalmazás következtében a fején és az alkarján nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a visszaesőnek minősülő, korábban szintén garázdaság miatt büntetett 24 éves nővel szemben végrehajtandó, 30 éves nővérével szemben felfüggesztett börtönbüntetés, míg 21 éves társuk vonatkozásában elzárás kiszabását indítványozta.

A fényképen a sértett dulakodás során kitépett hajcsomója látható, melyet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során rögzített.
A fényképen a sértett dulakodás során kitépett hajcsomója látható, melyet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során rögzített.

 

Megosztás