Bátori-Piri Dóra: a kisfiam és a férjem adott erőt, hogy fölépüljek

A 650 kilós lova esett rá egy versenyen. A medencéje bal oldala összetört. 3,5 órás műtéttel, egy fémlemezzel és 8 csavarral rögzítették. Fölépült. Megtanult örülni az apró dolgoknak, pl. amikor először le tudott ülni.

Dóri csapatban indult a húgával a tájékozódási lovasversenyen augusztusban Nagyatádon. Már az utolsó ellenőrzési pont felé tartottak, amikor a lova megbotlott egy gödörben, és elestek.

– A ló lendülete is földhöz csapott, rám esett a súlyával. Tas Lick magas, erős csontozatú, robusztus, úgy 650 kiló – idézi fel a történteket a 28 éves hölgy. – Először a sokkhatás miatt nem is éreztem semmit, csak enyhe zsibbadást, és azt, hogy deréktól lefelé elnehezültem. Ahogy állt föl a ló, próbáltam kigurulni alóla, de ropogást hallottam, tudtam, hogy baj van, akkor megijedtem, és szóltam a húgomnak, hívja a mentőket.

Ahogy mérséklődött szervezetében az adrenalin hatása, úgy érkezett a fájdalom. A mentősök stabilizálták a medence tájékát, felfújhatós ágyra tették, majd a mentőautóba. Erős fájdalomcsillapítót kapott, és már menet közben elvégeztek rajta néhány vizsgálatot. Ezek folytatódtak a kaposvári kórházban, megröntgenezték, akkor már nagy fájdalmai voltak. Kétség sem fért hozzá, hogy műteni kell. Szombat volt, a medencespecialista orvosra hétfőig várni kellett.

– Az orvos nagyon kedves volt, egy maketten megmutogatta, hol, milyen törések keletkeztek, elmagyarázta, mit fog csinálni, hogyan, milyen eljárással.

Dórinak a csípőlapáton kívül a medencéje bal oldala összetört: az ülő- és a keresztcsont is, a szeméremcsontja pedig letörött. Végül csütörtökön műtötték meg.

– Napokig mozdulatlanul feküdni, az borzalmas volt. Ráadásul éppen szigorítás volt a kórházakban a járvány miatt, úgyhogy még a kisfiamat se hozhatták be, ez viselt meg a leginkább. Meglehetősen bonyolult, 3 és félórás műtétem volt, egy lemez smile-alakban, mint a mosoly fogja össze a medencém a jobb oldaltól a bal csípőig, 8 csavarral rögzítve.

Ezek bent is maradnak, mert mire regenerálódik a medencéje, összecsontosodnak vele. Azt mondja, nem korlátozzák semmiben.

A műtét után kiújultak a fájdalmai, ismét erős csillapítókat kapott. Ám ennél is nagyobb baj volt, hogy túl sok vért veszített, az orvosok már a transzfúzión gondolkodtak. Emiatt nem tudták sokáig felültetni se, nemhogy a felállást megpróbálni, mert azonnal el akart ájulni. Végül a szervezetére bízták, amely aztán megoldotta a vértermelést.

– Ezután kezdhettünk el a gyógytornászokkal apránként dolgozni, nagyrészt már itthon. A bal lábamat egyáltalán nem terhelhettem, így eleinte csak járókerettel állhattam, és tehettem egy-két lépést. Nagyon türelmesen és kedvesen segítettek, elmagyarázták, hogyan helyezzem a testsúlyomat, hogyan mozdítsam a lábam. Nagyon pontosan és óvatosan kellett mozdulni, mert félő volt, hogy kiszakad a lemez.

Az orvosok azt mondták neki, fél év rehabilitációra számítson, de Dóri 4 hónap alatt, a napokban eljutott oda, hogy újra lóra ült. Ugyan még nem a hatalmas Tas Lickre, csak az alacsonyabb Cárra.

A fiatal édesanya kisfia, Nimród a baleset idején 11 hónapos volt. A lábadozás hónapjai alatt a férje végig otthon volt velük, ellátta őket, a szülei és a testvérei is rengeteget segítettek. Így is adódtak kritikus pillanatok.

– Nagyon hosszú ideig nem tudtam felemelni a bal lábamat, néha előfordult, hogy elkeseredtem, basszus, sosem fog rendesen mozogni. Aztán amikor láttam a férjemen, hogy mennyi minden szakadt a nyakába, bűntudatot éreztem, amiért nem vagyok képes ellátni magam, de mindig erőt vettem magamon, azt mondogattam, ez nem maradhat így.

Természetesen bőven adódtak örömteli pillanatok is, például amikor Nimród első születésnapján már otthon lehetett.

– Amikor először láthattam a kisfiamat, és hozzám bújt… – ezt a mondatot még most sem tudja befejezni Dóri, elcsuklik a hangja. Kicsit később azzal folytatja, észrevette, hogy nagyon tud örülni apró dolgoknak.

– Amikor magamtól képes voltam először leülni, vagy oldalra fordulni az ágyban. Csupa olyasminek, amelyek a mindennapokban észrevétlenek az embernek. Amikor már járhattam mankóval, ráállhattam kicsit a bal lábamra, elrakhattam a mankómat, először felemelhettem a kisfiamat, és föl tudtam rakni a pelenkázóra, amikor először főzhettem neki tejbedarát a konyhában. Ezek lendítettek előre, a férjem és a családom volt a motiváció, hogy erősödnöm kell, gyógyulnom, ha megfeszülök is.

Meggyógyult.