Bemutatkozott a 63-as bázis akadályversenye

Már egy éve egyre többen járnak ki edzeni a 63-as bázis akadálypályájára fenntartani a fittségüket és erőnlétüket. Most elérkezett az alkalom, hogy mind a 80 akadályon megmérettessék magukat a versenyzők.

Első alkalommal rendezték meg a 63-as bázison, azaz a volt laktanya területén az akadálypálya versenyt. A szervező, Vlasics Zoltán szerint a nagyatádi terep világszínvonalon is megállja a helyét, mint mesélte amerikai kommandós egységeknek is ideális lenne a kiképzőterep. 80 darab nehezebbnél nehezebb, minden motoros készséget és erőnlétet próbára tevő állomásból áll a verseny. Nincs olyan izomcsoportja a versenyzőknek, amiket a verseny végére ne mozgattak volna át. A bázisnak összesen 5 akadálypályája van, ebből mindegyiken egy menetben kellett végigmenni.

Hordóként kellett ezen a szakaszon gurulni - szédülés garantált!
Hordóként kellett ezen a szakaszon gurulni – szédülés garantált!

A rajtjelre egy lövészárokból kellett kiugarni, hogy aztán 80 akadállyal később egy autót a célba betolva teljesíthessék az embert próbáló, de mindössze két kilométeres távot. Egyszerre mindig két versenyzőt rajtoltattak el 20-30 perces időközönként, hogy ne alakuljon ki tumultus a pályán. Az első akadályversenyen 15 versenyző vett részt, legmesszebbről Szegedről érkezett egy kíváncsi és bátor sportoló. A legfiatalbb résztvevő mindössze 13 éves volt, de így is mindenki kivétel nélkül célba ért. Nem kímélték a versenyzőket, ha az egyik akadályt valaki nem tudta teljesíteni, azt 30 négyütemű fekvőtámasszal tudta kiváltani, melyet a versenybírák számoltak.

Autógumik és traktorgumik - több száz található a pályán
Autógumik és traktorgumik – több száz található a pályán

A legjobb felnőtt idő végül 33 perc 17 másodperc lett, melyet Horváth Tamás teljesített, és ezzel a felnőtt kategóriában pályacsúcsot döntött. A versenyzők lógó nyelvvel, de örömittasan tolták be az autót a célba. Az eredményhirdetést a 63-as bázis páncélkocsija előtt, stílusosan traktorgumikból összeállított dobogón tartották. A nyertesek 25 ezer Ft értékű paintball utalványt, edzőbérletet és ajaándékcsomagot vehettek át, valamint minden résztvevő pólót és 63-as bázis feliratú dögcédulát kapott. A szervezők megígérték, hogy jövőre is megrendezik a versenyt, remélhetőleg még nagyobb részvételi aránnyal. Addig is mindenkit várnak a pályára edzeni.

A verseny dobogósai:

Junior Nő kategória:

1. Nagy Nikoletta (42:30)
2. Csákány Nikoletta (45:54)

Junior Férfi kategória:

1. Csákány Dániel (33:12)
2. Györkös Tamás (42:39)
3. Martiek Roland (44:02)

Felnőtt Nő kategória:

1. Vas Anita (35:09)
2. Bogár Eszter (38:15)
3. Ormanecz Adrienn (56:45)

Felnőtt Férfi kategória:

1. Horváth Tamás (33:17)
2. Németh Dániel (35:43)
3. Ormanecz János (40:42)

Fotók: Röhrig Dániel

 

Megosztás