Benzingőz és gumifüst – 9. szlalomverseny Nagyatádon!

Csodajárgányok, füstölgő-csikorgó kerekek, őrült motoros bemutató és hangos kipufogórobogás – 9. alkalommal szervezték meg az idei Nagyatádi Autó & Szlalom Show-t.

Szerte az egész országból érkeztek résztvevők városunkba, hogy bemutathassák ügyességi készségüket a volán mögött. Reggel 9 órakor rajtolt el az első futam, közel 60 résztvevővel. Minden szlalomversenyzőnek két kört kellett teljesíteni a strandparkoló – Zrínyi utca területén kielölt pályán.

A cél természetesen a legjobb idő elérése volt a lehető legkevesebb hibapont begyűjtésével. Hibának számított például egy bója elütése, amiért büntetőidőt írtak fel a versenybírók. A megrendezett 3 futam időeredményei alapján a legjobb 2 futam összeredményének figyelembevételével alakult ki a végső sorrend. A rajtok előtt a várakozózónában álltak sorba az átalakított, feltuningolt járművek. A külső megjelenésen kívül természetesen a versenyzők számos, egyedi módosítással turbózták fel a kocsikat, hogy minél jobb nagyobb teljesítményt nyerjenek ki belőlük. Különböző kategóriákban lehetett benevezni a hengerűrtartalomtól függően:

I. kategória: 0-1000 ccm-ig

II. kategória: 1001-1400 ccm-ig

III. kategória: 1401-1600 ccm-ig

IV. kategória: 1601-2000 ccm-ig

V. kategória: 2000 ccm felett

VI. kategória: prototípus

A rajtzónában várakoztak az autósok
A rajtzónában várakoztak az autósok
Füstöltek a gumik
Füstöltek a gumik
A versenyzők szerint technikás volt a pálya
A versenyzők szerint technikás volt a pálya

Ezen kívül a 18 év alatti versenyzőket junior kategóriában is díjazták, valamint a legjobb női pilótákat is a dobogóra szólították. A futamok szüneteiben izgalmas műsorral várták az érdeklődőket, először is egy harcászati bemutatót tartottak a pályán a Punisher Airsoft Team jóvoltából, akik egy megrendezett csatajelenet mutattak be.

Kimentették a túszt a katonai bemutatón
Kimentették a túszt a katonai bemutatón

A második szünetben egy világsztár motoros kaszkadőr bemutatójával csigázták fel a nézőket: Herczeg Balázs „Mókus” őrültebbnél őrültebb produkciókat adott elő két keréken, a fináléként egy létrára erősített hajóorrot tett az egyik motorra, melyre menet közben kisestélyiben felmászott, és előadta a Titanic ikonikus jelenetét.

Az
Az
„Ezen így kell ülni?”
Fejre állt a világ
Fejre állt a világ

Magyarországon szinte egyedülálló rendezvények mondható a nagyatádi, hiszen ez az egyetlen olyan szlalomverseny, amelyet tuningtalálkozóval egybekötnek. Napközben a szlalom versennyel párhuzamosan zajlott a tuningtalálkozó a kemping területén. Itt mutathatták be a résztvevők az egyedileg átalakított csodajárgányaikat. A tuningolás művészete sok mindent magába foglal: funkcionális és esztétikai módosítások sorát végezheti el egy autóőrült, és mint mondják, ez a folyamat soha nem áll meg. Mindig vannak új ötletek, amivel egy autó külső megjelenését, kényelmét, teljesítményét fokozni lehet. Akadt olyan járgány is, amiben szinte 90% semmi nem volt már eredeti gyári építés. Különleges márkájú kocsikat tekinthettek meg az érdeklődők, akadt például egy mustárszínű, 1960-as évjáratú amerikai Dodge is, valamint a kemping bejáratánál mondhatni egy egész „csordányi” egyedi átalakítású Mustang autót is felsorakoztattak. A tuningtalálkozón szépségversenyt is szerveztek BestOf és TOP20 kategóriákban.

A szalomverseny utolsó futamát nem sokkal 3 óra után rendezték meg, az eredméyhirdetésre pedig este 6 órakor került sor. Cikkünket a délután folyamán frissítjük az eredményekkel!

Fotó: Röhrig Dániel

Megosztás