Bizonytalan ideig zárva

Sorra zárnak be az üzletek Nagyatádon (is). Egyre több munkahelyen jelentik be: létszámleépítések lesznek. Egy vizsgálat szerint a hazai cégek nagy része a csőd szélén áll: mindössze egy-két havi tartalékaik vannak.

Végigmentünk a Kossuth Lajos utca pár száz méteres szakaszán. Ezeket láttuk.

Nagyjából minden harmadik üzlet ajtaján, kirakatában az olvasható: ZÁRVA.

Én már a múlt héten bezártam, nekem sajnos nem éri meg a házhoz szállítás – mondta Kosaras Ádám, a Kosi Street Food and Bar szakácsa és egyben tulajdonosa. – Akármennyire fájó is ez nekem és vendégeimnek, most átmenetileg zárva leszünk, áprilisban még egészen biztos. Szerencsére több mint egy éve ment az üzlet, és jó volt a forgalom, tudtam tartalékolni, úgyhogy én sokáig ki tudom húzni. Utána viszont nem tudom, mekkora lesz a forgalom, mert, ugye, ha az embereknek nem lesz munkája, akkor nem lesz pénze se. Én most itthon vagyok, megmondom őszintén, unatkozom. A járvány idején főzéssel ütöm el az időt.

Jelenleg káosz van. Több üzletünk már bezárt – ezt mondták a Korrekt gyorsétterem üzemeltetői. – Eddig két alkalmazott dolgozott az üzletünkben naponta. Most ezt vissza kellett vennünk egy főre. Szenvedünk jelenleg, de csak a legvégső esetben szeretnénk bezárni. Az alkalmazottakat sem szeretnénk elküldeni, kiállunk mellettük, mert már rég együtt dolgozunk, beletanultak és ügyesen végzik a munkájukat. Most beosztjuk, ki dolgozzon, hogy pénz és munka is jusson mindenkinek. A vállalkozás jelenleg mínuszt, azaz veszteséget termel, amíg tudunk, dolgozunk. Ragaszkodunk a munkatársainkhoz, amúgy sem szerencsés szerintem elküldeni őket, mert ha végre minden visszaáll a rendes kerékvágásba, akkor nem akarjuk előről kezdeni a munkaerő-keresést.

Gondoltam, úgy tudok a vírus terjedése ellen tenni, ha bezárok – válaszolta kérdésünkre az egyik kutyakozmetikus. – Viszont nem kapok adófizetési kedvezményt, így nem tudom, pénzügyileg meddig húzom. Pl. egy fodrásznak vagy egy körmösnek viszont nem kell adót fizetnie. Pedig hozzájuk majd újra mennek az emberek, ha vége ennek az egésznek, a kutyákra meg már nem marad pénz.

A korlátozások bevezetésekor 3-ig voltam nyitva, és épp ma beszéltem a könyvelőmmel, hogy a szigorítások után is, úgy néz ki, nyitva tarthatok egyelőre – kezdte Pap Richárd, a PapAjándék üzletvezetője. – Korábban 6-ig voltunk nyitva, úgyhogy ez azért nagy érvágás, ráadásul egyre kevesebben is jönnek ajándékokat venni. Körülbelül a felére esett vissza a forgalom, de azért még így is jönnek vásárlók. Sokan csak maszkban, persze, meg mi is ügyelünk a rendszeres takarításra, sokat fertőtlenítünk, a pultnál is van kézfertőtlenítő, ugye a készpénzes vásárlás után használjuk főleg. Ha be kéne zárnunk, egy fél évig biztosan ki tudnánk tartani, a családban van egyéb jövedelem is, és ilyenkor még inkább összetartunk.

Két hete brutálisan sokan voltak, de már elfogyott az emberek pénze, így hónap végén amúgy is alig szoktak jönni – kommentálta egy húsbolt eladója. – A piac felfüggesztése kedvezőtlenül hatott, bár a vásárcsarnok nyitva van, de azt meg sokan nem tudják. Én egyébként ugyanúgy nyitom-zárom a boltot, mint eddig. Reggel körbejártam a várost, persze, gumikesztyűt, kézfertőtlenítőt sehol nem kaptam. Maszkot se lehet kapni, azt nagyon sok ismerősöm otthon varr, moshatót.

Még csak egy hónapja nyitottunk is, épp most kezdett beindulni az üzlet, kezdtünk ismertté várni, amikor beütött a járvány – panaszolta Hadi Zsolt, a Csintaland üzletvezető-szakácsa. – Egy darabig mi is nyitva tartottunk 15 óráig, de aztán annyira visszaesett a kereslet, hogy kénytelen voltam bezárni, kiszállítást nem tudtunk vállalni. A katát továbbra is fizetnem kell, de talán majd az állam ebben ad nekünk is valami kedvezményt. 2-3 hónapot talán kihúzunk így, de fél évet biztos nem. Ha júniusban ki tudok újra nyitni, akkor talán megmarad a palacsintázó.

A kertészetek világszerte megsemmisítették a virágaikat, nincs szállítás, be kellett zárni. Az állami segítségből viszont kimaradtak a kertészetek – mondta egy virágüzlet tulajdonosa. – A koszorúkat még elkészítjük a temetésekre, de hogy később lesz-e kereslet a virágokra, nem tudom. De bizakodó vagyok, mert kérdezem én: lehet sötétben, bezárva napsugár és virágok nélkül élni?? Mindenesetre nehéz most: a kereskedőknek fizetniük kell a bérleményeket, a rezsit, a járulékokat, de nincsenek tartalékaik. Egy-két hónap és csődbe mennek.

A hazai cégek negyedének alig egy hónapra elegendő likviditási tartaléka van a bérköltségek kifizetésére. További 43 százalékuknak pedig mindössze 3 hónapra való – derült ki egy 30 ezres magyarországi cégminta vizsgálatából. A legnagyobb veszélyben a kisvállalkozások vannak, és ha a vizsgálatot a teljes magyar céges körre kiterjesztenénk, jó eséllyel azt mondhatnánk, hogy sok tízezer cég sok százezer munkavállalója van most nagy veszélyben. 

 

Megosztás