Büntettek a felújított úton, mert kint maradtak a korlátozó táblák

Felbőszült olvasóink azzal keresték meg szerkesztőségünket: másfél hete végeztek a 68-as főút felújításával Nagyatád és Lábod között, ám a korlátozó táblák azóta is kint vannak, a rendőrség pedig ellenőrzött ott.

A Magyar Közút N. Zrt. október 18-án kezdte el a 68-as főút két rövid szakaszának a korszerűsítését. A kopóréteg felmarásával másnap végeztek is. Aztán nyolc napig semmi nem történt, majd 28-án nekiálltak az aszfaltozásnak. Azzal nov. 4-én végeztek.

A két útszakaszon azóta is kint vannak a 60-as és a 40-es korlátozó táblák, az előzni tilos táblák szintén. Olvasóink szerint teljesen indokolatlanul, ráadásul közben a rendőrség ellenőrzést is végzett arra, amit a sofőrök pénztárcája bánt.

Cikkünk megjelenése előtt kiderült: éppen most vonnak be több táblát a Lábod felé vezető úton, a padka javítását végzik a közút munkatársai.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

 

Megosztás