CT: megerősítve!

Évzáró értekezletet tartottak a Nagyatádi Kórházban. Fő napirendi pontként az új CT gép beszerzését beszélték meg.

Ma tartották évértékelő értekezletüket a Nagyatádi Kórház dolgozói. A korábban állománygyűlésnek nevezett eseményen napirendi pontra kerültek az évben elért eredmények, elemezték a betegforgalmat, és megvitatták a kitűzendő célokat. Természetesen a legfontosabb központi téma az elnyert CT vásárlási jog, mely minisztériumi döntés útján lett a Nagyatádi Kórházé. Az értekezleten jelen volt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója, Dr. Laczó Andrea és Szászfalvi László országgyűlési képviselő, aki jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ez a cél megvalósulhasson. A vásárlására, melynek költsége 95 millió forint, már megvan a keret. A beszereléshez, mely további 35 millió forintot jelent, a kórház fenntartója, vagyis az ÁEEK biztosít forrást.

 – A betegellátás jelentősen javulni fog az új diagnosztikai gép beszerzésével. Egy CT megléte a kórházban ma már kritériumkövetelmény. – nyilatkozta a kórház igazgatója, Dr. Pósa István. Annak idején 2012-ben a traumatológiai osztály megszűnésének a hiányzó CT volt az egyik fő oka.

A CT gép megvásárlásával jelentősen fokozódik a betegbiztonság, hiszen sürgős problémák esetén azonnali és pontosabb diagnózist lehet megállapítani. Eddig a betegeket három különböző helyre kellett CT vizsgálatra beutalni, attól függően, hogy tüneteik alapján milyen problémát gyanítottak az orvosok. Toponárra, Kaposvárra a sürgősségire, és a nagykanizsai területi ellátóhoz. Így még sürgős esetekben is órák telhettek el a pontos diagnózis felállításáig.

Az új géppel, melyet májusra terveznek beüzemelni, a gondozott fekvőbetegek vizsgálata is egyszerűsödik, eredményesebb és gyorsabb lesz a diagnózis felállítása.

 

Megosztás