Diákigazgató választás az Adyban: utolsókból lettek az elsők

Az Ady Endre középiskolában a héten tarthatták meg a végzősök a kampánynapjukat. A szombati diáknapon dőlt el, kire szavaznak a diákok? Végül az utolsó gimnáziumi osztály, a 12.A nyerte a választást.

A diákigazgató választás és a hozzá tartozó kampányhét már évek óta hagyomány az Ady iskolában. A végzős osztályok jelöltet állítanak, majd pedig igyekeznek meggyőzni az iskola diákjait, hogy szavazatukkal őket támogassák. A választások során az öt ballagó osztály a múlt héten kapott fejenként egy-egy napot a kampányolásra. A kampányhetet a szombati diáknap zárta: hagyományosan a végzős osztályok bevonulásával kezdődött, majd a jelöltek beszédet mondtak, ezt követően pedig a 11-esek által szervezett vetélkedőn csaptak össze. Végül mindegyik ballagó osztály egy csoporttáncot mutatott be, ezt követte a szavazás, melyen az iskola összes diákja és tanára leadhatta a voksát.

A 12. A osztályfőnöke Hornyák Katalin, de fontos szerepet kapott Hauptman Henrik tanár úr is a kampány során. Az osztály jelöltje Márkus Noel volt, kampányuk a 12 lAst nevet kapta – a név arra utal, hogy az ő évfolyamukban indult utoljára 4 éves gimnáziumi osztály, erre épült az arculatuk is. 

Mi vagyunk az utolsó A-s gimnáziumi osztály, ezért úgy gondoltuk, hogy ez a fő témánk – mondta Noel. – Azt üzenjünk mindenkinek: legyetek családiasak, szeressétek egymást, tartsatok össze, nem a győzelem a lényeg, hanem hogy jól érezzük magunkat, magatokat! És sose adjátok fel! Ez nem csak nekünk diákoknak szól, hanem mindenkinek a világon!

 

A 12. B-sek Böndicz János osztályfőnökkel Fekete Zoltánt választották igazgatójelöltnek, kampányuk a Stréber Things nevet kapta, a Stranger Things sorozatra utalva. Zoli szerint kampányuk üzenete egyszerű:

– Mindenki érezze jól magát! Összetartóak  vagyunk, nem csak az osztály szintjén, hanem az egész iskola szintjén is: próbáltunk segíteni a többieknek, nem vetélytársként tekintettünk egymásra, hanem barátként.

A 12.C osztály tanára Bogdánné Basa Eszter, kampányuk a Covid körül forgott. Az osztály jelöltje, Kiss Nikolett Sára szerint az aktualitása miatt választották fő témájuknak.

A Covid köré épült az egész kampányunk, fontos, hogy foglalkozzunk ezzel a témával, mi már szinte mind be is vagyunk oltva. Élveztük a kampányt megmutattuk, hogy milyenek voltunk a kezdetben, 9-ikben meg most 12-ikben is.

 

A D osztály kampánya egy népszerű sorozatra, a Nagy Pénzrablásra épült. Tanáruk, Csehné Varga Csilla szerint sok munkát belefektettek a gyerekek a kampányba. Jelöltjük az osztály egyetlen fiú tanulója, István Rajmond volt.

– A kampányunk célja, hogy ismertebbé tegyük a sorozatot, aminek a színeiben indultunk, a Nagy Pénzrablást. Sokan szeretik, szeretjük, ezért választottuk ezt a fő témának. A kampányidőszakot nagyon élveztük, jobb lett a hangulat az osztályban, örültünk a közös munkának. Hajrá 12D!

20211016_122609.jpg

A H osztály Vránicsné Bődi Ildikó tanárnővel az élen két jelöltet is állított: Horváth Balázst és Novográdecz Bencét. Kampányuk a 12 Fight nevet kapta, utalva arra, hogy soha nem adják fel harc nélkül.

A kampányüzenetünk: összetartás, egy mindenkiért, mindenki egyért! – mondták a fiúk – Ha nem állunk össze, nem sikerülhetett volna összehoznunk egy ilyen jó kampányt, ahogy most vagyunk. Sikeres volt és összetartó a csapat. Sokkal jobban sikerült, mint ahogyan gondoltuk.

 

A diákigazgató választást végül a 12. A osztály és Márkus Noel nyerte, így idén ténylegesen az utolsókból lettek az elsők.

Márkus Noel, diákigazgató
Márkus Noel, diákigazgató
Megosztás