Díjnyertes lett az Ady Endre iskola diákjainak kisfilmje

Több mint 120 nevezőből második helyezést értek el a Telenor NETBiztos Pályázatán a 10. H osztály tanulói. A versenyen a biztonságos internethasználat témakörében kellett kisfilmet készíteniük a résztvevőknek.

Behálózva című kisfilmjükkel második helyen végzett az Ady Endre Technikum és Gimnázium 10. H osztálya a Telenor NETBiztos Pályázatán. A versenyt a kommunikációs szolgáltató a biztonságos internethasználat témakörében hirdette meg, kreatív és ötletes videókat vártak a nevező diákoktól. A pályamunkák maximum 3 percesek lehettek. Külön elismerés az atádiaknak, hogy a második helyezést 122 nevező közül ítélte nekik a szakmai zsűri.

A kisfilmet igaz történet alapján állította össze a nagyatádi csapat Hornyák Katalin magyar tanár segítségével. A videóban az online zaklatás veszélyeire hívták fel a figyelmet. A valódi események által ihletett kisfilmben hitelesen sikerült megragadni, milyen könnyen válhatunk egy hamis profil mögé bújó „ragadozó” áldozatává az online világban.

A készítők maguk is átéltek már hasonlókat, még rendőrségi ügy is lett az esetből. Céljuk a filmmel az volt, hogy kamasztársaik és szüleik is felelősségteljesen használják a közösségi médiát. A nagyatádi diákokat (Fülöp Dzsesszika, Varga Kitti, Kelle Barnabás, Laklia Lucia, Gécsek Dorka, Filipovics Kinga, Tratnyek Bonita, Hollósy Boglárka, Seres Amina, Varga Orsolya, Telek Lorina, Telek Míra) a Telenor és a DUE Médiahálózat ajándékcsomaggal díjazta, magyarból kaptak egy jelest és igazgatói dicséretben is részesültek.

Megosztás