DRV: újabb lakossági tájékoztatás

Az ivóvíz-ellátással kapcsolatban még részletesebb tájékoztatást kértünk a szolgáltatótól. Válaszok a felmerült kérdésekre.

Miután a „közvetlen emberi fogyasztásra nem alkalmas”, illetve a „csak forralás után fogyasztható” kifejezések nem mindenki számára bírtak egyértelmű jelentéssel, igyekeztünk tisztázni a felmerült kérdéseket.

Nos, a nagyatádi, ötvöskónyi és lábodi csapokból kifolyó víz mosásra, zuhanyozásra és fürdésre alkalmas. Normál esetben az állatok számára is, de mindenkinek azt javasolja a DRV, ha megbetegedéstől tart, akkor inkább a biztonság kedvéért forralja fel a házi kedvencének is a vizet.

A nagyobb és a kisebb lajtos kocsik folyamatosan járnak mindhárom településen. Nagyatádon a nagyobb épülettömbök között, a lakótelepeken fél órákig állnak a szolgáltató tájékoztatása szerint. A vezetőik igyekeznek mindenhol kiszolgálni a lakosságot, dudaszóval jelzik, merre járnak. Egyébként minden lajtos kocsi egy meghatározott körzetet jár végig. A DRV azt tanácsolja: figyeljenek a dudaszóra, nézzenek ki gyakrabban, esetleg rakjanak ki ballonokat.

Egyébként Nagyatádon egy átlagos júliusi napon az ivóvíz átlagfogyasztása mintegy 2 ezer köbméter.

Megosztás