Durvul a járvány: duplázódnak a fertőzésszámok

Somogyban egy nap alatt (!), országosan egy hét alatt nőtt kétszeresére a koronavírussal újonnan megfertőződöttek száma. Már látogatási tilalmat is bevezettek, és Nagyatádon is akad üzlet, amely maszkviselésre kötelez.

Somogyban 58 új covidost azonosítottak az elmúlt 24 órában, előzőleg két nap alatt sem volt ennyi. Országosan már csaknem 2400 új fertőzött lett, ami az egy héttel ezelőtti duplája. Utoljára április végén volt ilyen magas az egy nap alatt igazolt fertőzöttek száma. Elhunyt húsz beteg.

Ennél is fontosabb mutató, hogy hány covid-fertőzött van kórházban. A mai jelentés szerint már 1 105. Azt továbbra sem árulják el, hogy közülük mennyien nincsenek beoltva.

Mától látogatási tilalmat vezettek be a Semmelweis Egyetem öt klinikáján a járvány miatt. Most már nemcsak független szakemberek, hanem Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi központ osztályvezetője is arról beszélt, hogy a zárt helyeken és a tömegközlekedési eszközökön az oltottak és az oltatlanok számára egyaránt fontos lenne a maszkviselés.

Egyre több állampolgár teszi ezt meg önként, ahogy nő azoknak az üzleteknek a száma is, amelyek erre szólítják fel vásárlóikat. Nagyatádon ugyancsak több bolt kirakatában láttunk ilyen tartalmú üzenetet.

A fiaim Budapesten élnek, ők mondták, hogy ott már a legtöbb üzletben és a tömegközlekedésben is maszkot hordanak az emberek – mondta az egyik üzlet tulajdonosa. – Ez egy kis légterű helyiség, jobb vigyázni.

Négy nagyatádi háziorvos tapasztalatai alapján mondható, hogy térségünket is elérte a delta variáns: ők összesen átlagosan napi három-négy pozitív mintáról számoltak be. Egyikük az elmúlt napokból csupán egy beteget említett, aki azonban kórházba is került. Más azt mondta, a héten minden nap volt egy ilyen esete, bár ugyanazon család tagjait érintette, ám figyelmeztető jel, hogy mindannyian oltottak voltak – igaz, egyelőre meg is úszták nagyon enyhe, megfázásos tünetekkel. Az egyik doktornő szerint most már egyre több gyorsteszt is pozitív lesz. A háziorvosok arra figyelmeztettek, zárt terekben hordjunk maszkot, és naponta cseréljük azt.

Eközben szerkesztőségünk arról kapott tájékoztatást, hogy a mai naptól határozatlan ideig ismét szünetel a személyes ügyfélfogadás az ügyészségeken. Az ügyfélszolgálati tevékenységet telefonon és elektronikus úton biztosítják. A rendelkezés az idézéseket nem érinti, ha személyes megjelenésre vonatkozik az idézés, a megjelenés továbbra is kötelező.

Ha valaki akar, akkor maszkot hord – ez a kormány álláspontja a járvánnyal kapcsolatban, közölte a mai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

 

Megosztás