Eddig 16 idős kérte az ellátást Nagyatádon

Hárman voltak hatósági házi karanténban, közülük egy maradt. 16 idős nagyatádi ellátásáról már az önkormányzat gondoskodik. Jelenleg három óvodás felügyeletét látják el a városban.

Hárman voltak járványügyi megfigyelés alatt, de időközben kettőjüknek megszüntette a hatóság a házi karantént. Ők ugyanis visszatértek a külföldi munkahelyükre.

Eddig tizenhat idős nagyatádi kérte, hogy az önkormányzat gondoskodjon az ellátásukról. Ehhez vállalták, hogy nem hagyják el a lakóhelyüket. Mint arról már beszámoltunk, az erre vonatkozó jogszabály alapján azon nagyatádi, 70 év feletti időseknél, akik vállalják, hogy nem hagyják el lakóhelyüket, és ezt kérik, az önkormányzat gondoskodik ellátásuk megoldásáról. Nekik nyilatkozni kell arról, hogy nem hagyják el lakásukat.

Ők először telefonon, a 82/504-534-es telefonszámon, vagy a polgármesteri hivatal portáján jelentkezhetnek be. Regisztráljuk adataikat, elérhetőségüket, és munkatársaink felveszik velük a kapcsolatot. Mivel 70 éves életkor alatt is lehetnek segítségre szoruló idősek, az ő bejelentkezésüket is fogadjuk. Nem az ellátás nyújtásáról, hanem az ellátás meglétének, intézésének, elvégzésének a biztosításáról van szó (bevásárlás, ebéd kivitele, gyógyszerkiváltás, posta, stb.). A legfontosabb, hogy mindazoknak segítséget adunk, akik ezt máshonnét nem kapják meg. A cél az idősek ellátása úgy, hogy nekik ne kelljen elhagyni az otthonukat. Ezzel jelentősen, érdemben tudjuk csökkenteni e veszélyeztetett korosztály fertőződésének lehetőségét – mondta Ormai István polgármester.

A városban mindössze három óvodás szülei kérték, hogy az erre kijelölt óvodában lássák el a gyermekek felügyeletét. A bölcsődében nem kértek ellátást, ott nincsenek gyermekek.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

 

Megosztás