Egyre több a felső légúti megbetegedés és a COVID-gyanús eset is Nagyatádon

Az atádi háziorvosok szerint egyre romlik a helyzet, napi mintegy 50 felső légúti panasszal érkező beteget látnak el, és emelkedik a COVID-gyanús esetek száma is. Ám a laborok már nem bírnak ilyen számban tesztelni.

Egy-egy nagyatádi felnőtt háziorvosi rendelőben hétfőn még csak 2-3, ma már 10-12 felső légúti panasszal jelentkező beteget láttak el. Az influenzán kívül megjelent a hányásos-hasmenéses tüneteket okozó vírus is, a két általános iskolában osztályonként jellemzően 2-3 tanuló marad otthon, de például az Árpád két első osztályából mintegy 10-10 gyermek hiányzik. Az igazgatók továbbra is arra hívják fel a figyelmet, hogy azt a diákot, aki beteg, ne engedjék a szülők iskolába.

Egy napos betegségigazolást nem is fogadunk el a szülőtől, ezt előre jeleztük nekik – mondta Iváncsics Gyula, a Bárdos iskola igazgatója. – Vigyék orvoshoz a gyereket, majd ha a szakember azt mondja, akkor engedjük csak vissza a közösségbe.

Az általunk megkérdezett felnőtt háziorvosok a COVID-gyanús esetek számának emelkedéséről is beszámoltak.

Most már naponta találkozom 1-2 esettel, az illetők önkéntes házi karanténba kerülnek, értesítjük a mentőket, ők leveszik a mintát, és elszállítják a laborba – számolt be dr. Erdő Gabriella háziorvos. – Mivel mindenhol emelkedik a gyanús esetek száma, mind több leoltás kell végezni, a laborok egyre kevésbé bírják a terhelést.

Más szakember ugyanezt erősítette meg, mondván, azért nem emelkedik még jobban a regisztrált fertőzöttek száma, mert a laborok már nem bírják ilyen számban elvégezni a tesztelést.

Nagyon sok olvasónktól kaptunk visszajelzést, miután nyilvánosságra hoztuk, hogy azonosították az első COVID-fertőzöttet Nagyatádon. A legtöbben azt firtatják: vajon hány emberrel érintkezhetett a városban az illető a kritikus (fertőző) időszakban, és őket vajon tesztelték-e? Nos, ez a Somogy Megyei Kormányhivatal Nagyatádi Járási Hivatalának az illetékessége. Ők értesítik az illető háziorvosát, a rendőrséget és az érintett önkormányzatot, ha „járványügyi elkülönítés alá helyeznek” valakit.

Természetesen elküldtük kérdéseinket az üggyel kapcsolatban a megyei kormányhivatalnak, hogy minél pontosabban, hitelesebben és tényszerűbben tudjuk tájékoztatni Önöket. Megkérdeztük, hogy az eddigi egyetlen azonosított nagyatádi COVID-fertőzött esetében végeztek-e kontaktkutatást, tesztelték-e a környezetét és milyen körben? Három nappal ezelőtt pedig a lehető legrészletesebb tájékoztatást kértük a témában az alábbiak szerint.

– Azonosítottak-e COVID-19-cel fertőzött beteget Nagyatádon, a járásban és Dél-Somogyban? Ha igen, mennyit és mikor?

– Az elmúlt két hét (a második hullám megjelenése) alapján milyen tendenciákat mutat Somogyban a fertőzés? (Területi, korosztály szerinti jellemzők, az átadás módjai stb.)

– Hogyan alakult eddig a tesztelések száma?

– Milyen eljárásrend szerint tesztelnek?

– Ha felmerül a fertőzés gyanúja valakinél, mire számítson?

– Ha fertőzöttet azonosítanak, milyen protokoll szerint járnak el (az állapotától függően)?

– Melyek a legfontosabb szabályok, amelyeknek a betartására felhívják a lakosság figyelmét?

Miután a kérdéseket soroltuk fel, nyilván kitalálták: válaszokat azóta sem kaptunk, bár telefonon erre ígéretet tettek. Természetesen ha mégis megérkeznének, közölni fogjuk azokat.

Egyébként mára 718 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel megdőlt minden eddigi rekord, vagyis radikálisan emelkednek a számok. Somogyban 12-vel nőtt a COVID-fertőzöttek száma egy nap alatt, elérte a 120-at.

Közben kelet-közép-európai országok közül nálunk emelkedik a leginkább a járványgörbe, és a halálozási arány is itt a legrosszabb. A 24.hu pedig arról írt, hogy a szülőknek küzdeniük kell a tesztekért, a kontaktkutatás lassú, a protokoll, átláthatatlan. A Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla tegnap, a XI. Népegészségügyi Konferencián rámutatott: a felső légúti panaszokkal orvoshoz fordulók negyede koronívírusos.

Orbán Viktor ma arról beszélt a rádióinterjújában: a cél az, hogy megvédjük Magyarország működőképességét, általános korlátozásra nem kell számítani, ha valahol egy iskolában felüti a fejét a járvány, akkor nem fogják bezárni, egyedi izolációk lesznek.

Megosztás