Elfagytak a barackok

A kajszi mind odalett, többnyire az őszi is. Tavaly ugyanígy jártak, emiatt akkor sem volt baracktermés. Egyelőre a többi gyümölcs megúszta, persze, a fagyosszentek ideje még odébb van.

Már a múlt hét csütörtökén látszott a barackfákon, hogy néhány szirom elkezdett barnulni – mondta Horváth László, a Nagyatádi Kertbarátok Egyesületének elnöke. – Az idén sem lesz miből barackpálinkát vagy -befőttet készíteni.

Az alma még bimbós, annak talán nem ártott, a meggyen és a szilván nem látszik, a körte és a cseresznye is sértetlennek tűnik egyelőre.

Az ötvösi és a segesdi szőlősökben, valamint az atádi családi házas övezetekben is sok százan gondoznak gyümölcsfákat. Horváthék kertjében 54 van, a barackok náluk is elfagytak.

Tavaly is ugyanígy volt, akkor sávokban jött a fagy: nálunk az összes barackot elvitte, a szomszéd utcában meg roskadoztak a gyümölcsök – mesélte Marika néni. – Akkor cseresznye volt sok, legalább száz üveggel tettem el. Máskor már ilyentájt annyi méh szokott lenni, a cseresznyefát alig lehetett megközelíteni. Idén eddig még egy se volt.

Marika néni rengeteg lekvárt és kompótot készít minden évben. A környék többi háziasszonyával együtt abban bízik, ha barackot nem is, de más gyümölcsöket idén is lesz majd alkalma eltenni. Az előrejelzések egyelőre nem mutatnak több fagyos éjszakát: bár holnap egy hidegfront hoz erős lehűlést és sok csapadékot, a leghidegebb órákban is 0 fok fölött lesz a hőmérséklet.

 

Megosztás