Elhunyt a nagyatádi gyógyvíz orvosa, dr. Nyeső József

85 éves korában távozott az élők sorából a nagyatádi kórház reumatológiai osztályának alapítója, és a helyi termálvíz kutatója. Gyászolják őt családja, barátai és munkatársai.

Dr. Nyeső József 1936-ban született földművelő családban. Pécsen szerezte meg az orvosi diplomát 1962-ben.

Ezt követően 1964-ig a Keszthelyi Kórház Belgyógyászati osztályán dolgozott, majd fél évre a devecseri járás Padragkút községében főfoglalkozású bányaüzemi körzeti orvosként dolgozott. Ezután került Hévízre az Állami Gyógyfürdőkórházba. Itt tette le reumatológia-fizikoterápia szakvizsgáját 1967-ben.

Már reumatológiai szakorvosként Nagyatádra került. A termálvízzel végzett kutatómunkája eredményeként igazolta annak gyógyhatását. Így először a forrás gyógyvízzé nyilvánítását, majd a fürdő gyógyfürdővé minősítését sikerült elérnie.

Részt vett a nagyatádi 650 ágyas kórház létrehozásában (1976) és a reumatológiai osztály megteremtésében (1978), melynek vezetőjeként felülvizsgálói és orvosszakértői tevékenységet is folytatott.

1981-ben az Egészségügyi Minisztérium „Kiváló Munkáért” kitüntetéssel jutalmazta.

1986-1995 között a Balf Gyógyfürdőkórházban volt osztályvezető főorvos, majd 1996-2002 között Kecskeméten az Országos Egészségügyi Pénztár ellenőrző főorvosaként dolgozott.

Hosszas betegség után Hévízen hunyt el 2021. február 12-én. Nyugodjék békében!

Megosztás