Elhunyt Bolhás szíve és motorja, Balogh István

A település egykori képviselője és a helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke február 3-án 71 évesen örök álomra szenderült. Aktív közösségi élete példaértékű volt, halála az egész falunak nagy veszteség.

Alig akad olyan, aki Balogh István nevét ne ismerte volna, nemcsak Bolháson, de városunkban is. A Nagyatádi Kórház megépülése óta 35 éven át az egészségügyben dolgozott, műtős szakápolóként. A főnökei, munkatársai és a betegek is szerették, tisztelték: munkaszeretetével kiemelkedett a kórház életében. Pista bácsi most decemberben ünnepelte a 71. születésnapját. Nemrég sajnos őt is utolérte a rettegett kór: koronavírussal kórházba került. Halála annál megrázóbb volt, mivel egy ideig úgy tűnt, felülkerekedik a betegségen, ám hirtelen nagyot romlott az állapota, és végül 2021. február 3-án örök álomra szenderült. Halála megrázta nem csak családját és barátait, de egész Bolhást is, mely évtizedek óta az otthona volt.

Balogh István 1949-ben született Berzencén. Az alapfokú tanulmányokat Szentán végezte, majd a először a MÁV-nál állt alkalmazásba sorompókezelőként. Később a szentai fűrésztelepen dolgozott. 1976-ban az újonnan épült Nagyatádi Kórházban kezdett új pályát: felnőttként képezve magát megszerezte a műtős szakápolói végzettséget. Nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott. Kollégái mind nagyra becsülték őt.

Élete során kétszer nősült, a második házasságában találta meg élete társát: Katival 1980-ban kötötték össze életüket, jóban-rosszban kitartottak egymás mellett az elmúlt negyven évben. Felelősséggel és szeretettel vette magára az apai szerepet: saját leánya mellett boldogan nevelte felesége gyermekeit is, akiket sajátjainak tekintett, édesapai gondoskodással kísérte valamennyiük életútját. A gyermekei iránt érzett szeretethez csak a megszületett unokák iránt érzett kötődés ért fel. Pista bácsi abban a szerencsében is részesülhetett, hogy megélhette dédunokája megszületését. Családja mindennél fontosabb volt a számára.

Balogh István aktív közéleti szerepet is betöltött: 1994-2004-ig Bolhás Község Önkormányzat képviselő testületének tagja volt. Szorgosan részt vett az Önkormányzat munkájában, a község fejlődésének előmozdításában. Munkáját mindig lelkiismeretesen, a településen élők érdekeit szem előtt tartva látta el.

Balogh István kisebb megszakítással 1990-től haláláig végezte anyagi ellenszolgáltatás nélkül a Bolhás Községi roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöki feladatait valamint 2007-ben megalakult Bolhásért Érdekvédelmi Közhasznú Egyesület elnöki tisztségét. Feladatai közé tartozott többek között a roma etnikai hagyományok ápolása, identitásának megőrzése, a hátrányos helyzetű roma lakosság oktatása, szociális felzárkóztatásának erősítése, valamint a roma etnikum érdekeinek a képviselete. Aktívan részt vett a település közéletében, a különböző rendezvények szervezésében. 2020-ban a Bolhás Községi Önkormányzat képviselő testülete magas színvonalú, kiemelkedő eredményes munkája, a kultúra közszolgáltatásban végzett szolgálatának elismeréseként a ösztönző díjazásban részesítette.

Ismerősei szerint Pista bácsit mindig a jóakarat és segítőkészség jellemezte. Vidám természete, szelídlelkűsége vonzotta az embereket: mindig mindenkihez volt egy-egy jó szava, és mindig tudott időt szakítani mások kéréseire.

Földi maradványait február 12-én helyezték örök nyugalomra a bolhási temetőben. Gyászolják őt felesége, gyermekei, unokái, dédunokája, barátai, kollégái, a bolhási polgármester és képviselőtestület, és egész Bolhás lakossága. Nyugodjék békében, Pista bácsi!

Megosztás