Elmarad az NFC mai futballmeccse

Lemondta a szezon utolsó hazai focimérkőzését az ellenfél Somogyjád csapata. A klub értesíti a szurkolókat, hogy emiatt a mai meccs elmarad. A nagyatádi csapat 3 pontot fog kapni a versenybizottság döntése után.

Nemrég kaptuk a hírt, hogy a Nagyatádi FC – Szabadidő SE Somogyjád mai 13:00-kor kezdődő összecsapása elmarad. Az ellenfél lemondta a mérkőzést a hazaiak ellen. A megye I.-ben ez igencsak meglepőnek számít, hiszen nem szoktak játszmát lemondani a mérkőzés napjának délelőttjén. Mindenesetre a szezon utolsó összecsapása játék nélkül is 3 pontot hoz az NFC-nek (és 3:0-ás eredményt). A Somogyjád döntése kedvezőtlen a nagyatádi klubnak, hiszen a vélhetően jelentős számú találattal a nagyatádi együttes tovább javíthatta volna a gólkülönbségét.

Az atádi csapat az őszi szezont már biztosan a dobogón zárja. A Kadarkút az első helyen áll, míg az NFC és Hetes Vikár SC helyezése utóbbi csapat holnapi eredményétől függ. A Hetes nyert játszma esetén 2., vesztett összecsapás után a 3. helyen fog állni. A nagyatádiak legnyagyobb örömére az NFC a mezőny egyedüli csapata, amelyik veretlenül fejezte be ezt a szezont.

(A nyitókép a legutóbbi, Kadarkút elleni mérkőzésen készült)

Megosztás