Elmérgesedett a szomszédi viszony Segesden

A Nagyatádi Járási Ügyészség magánlaksértés vétsége és rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy 31 éves férfival szemben.

A vád lényege szerint a segesdi férfinak megromlott a kapcsolata szomszédjával, ezért 2020 augusztusában erősen ittas állapotban besétált a sértett udvarára és felnyitotta az ott leállított gépkocsi motorháztetejét, ahol leszerelt pár alkatrészt abból a célból, hogy szomszédja ne tudja az autóját használni.

A vádlott cselekményét azonban észrevette a sértett és szitkozódva távozásra szólította fel. A felek ezt követően kölcsönösen becsmérelték egymást, majd a sértett a házába ment, de a vádlott ekkor sem tágított, hanem követte haragosát.

Az épületben már dulakodásig fajult a szomszédok veszekedése, aminek a vádlott sógora vetett véget azzal, hogy kihúzta a házból a férfit.

A dühös vádlott azonban nem elégedett meg ennyivel, kifelé menet a sértett kocsijának szélvédőjét ököllel betörte és a hátsó ablaktörlőt is megrongálta, amely cselekményével 65.000 forint kárt okozott.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában – tárgyalás mellőzésével – a büntetett előéletű férfival szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetésre tett indítványt.

A felhasznált képet a nyomozó hatóság a szemle során készítette.
A felhasznált képet a nyomozó hatóság a szemle során készítette.

 

Megosztás