Élőben közvetítjük az Ady szalagavatóját

A járványügyi korlátozások miatt viszonylag csak kevesen vehetnek részt személyesen az ünnepségen, az Atádhír a kényszerűségből távol maradóknak is lehetőséget biztosít erre azonos időben az interneten keresztül.

Minden évben a középiskolák talán legmegragadóbb eseménye a végzősök szalagavatója. Az estélyibe és öltönybe öltözött fiatalok báli tánca, a szalagtűzés és a szülőtánc életre szóló emlékké varázsolja a diákok és hozzátartozóik számára az ünnepséget.

Tavaly novemberben el is kellett halasztani a szalagavatókat a minisztérium döntése következtében, végül aztán februárban sem tudták megtartani a hagyományok szerint. Idén legalább megrendezhetik a középiskolák az eseményt, csakhogy szabályozott keretek között: csak védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni a helyszínre, egy-egy végzős legfeljebb négy hozzátartozóját hívhatja meg, és számukra kötelező lesz a maszkviselés.

Az Ady öt osztálya tartja a szalagavatóját a sportcsarnokban december 3-án, pénteken: egy 4 és egy 6 évfolyamos gimnáziumi osztály, valamint három szakgimnáziumi osztály, összesen 98 diák. Az ő hozzátartozóik, barátaik, ismerőseik az Atádhír Facebook-oldalán nyomon követhetik az eseményeket. Az élő bejelentkezés pénteken 16.00 órakor kezdődik.

 

Megosztás