Előválasztási vita: a Fidesz 11 éve alatt a lakosság 10 százaléka eltűnt Dél-Somogyból

Mindkét ellenzéki jelölt hasonló megoldásokat javasolt: a 68-as főút és a vasút felújítását; a „döbrögik” és a multik helyett a kisebb földtulajdonosok és a hazai kkv-k támogatását, a nyugdíjak és a bérek rendezését.

Ander Balázs (Jobbik) szerint van bátorsága, hogy tegyen az itt élők kifosztása ellen. Remes Gábor (DK) úgy érvelt, csak az értelem képes az itteniek érdekeit szolgálni. A Tabumentes Ország szervezett ellenzéki előválasztási vitát a napokban. Az élőben közvetített vitát 4200-an tekintették meg a közösségi oldalon. Az érdeklődők szerdán és vasárnap este a 18.00 órai magazin után a Nagyatádi VTV csatornáján is láthatják. A televízió ezzel szeretne hozzájárulni a hazai vitakultúra fejlesztéséhez.

Bemutatkozásként Ander Balázs úgy fogalmazott, pártállás nélkül akar minden dél-somogyi embert képviselni a nemzet templomában. A térség az elvándorlástól szenved, Magyarország az EU 2. legszegényebb állama. Remes Gábor szerint ez a vidék kiveti magából a fiatalokat, mert egy karrierbanda lerabolja az országot.

A gazdaság fejlesztéséhez az M60-as megépítését, a 68-as főút és a vasúti közlekedés fejlesztését mindketten elsőrendűnek tekintik, mivel csak ezt követően számítanak új befektetőkre. Most úgy érzik a dél-somogyiak, mintha élve eltemették volna őket, mondta Ander, hozzá téve: a Fidesz-kormány 11 éve alatt a lakosság 10 százaléka vándorolt el.

Remes a falvak elnéptelenedésének megállításához az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségét biztosítaná, a nyugdíjakat rendezné és ökogazdálkodást szorgalmazna. A 10 éve változatlan összegű családi pótlék emelését a Jobbik jelöltje azzal a kiegészítéssel támogatná, hogy nem pénzt adna, hanem olyan kártyára töltetné az összeget, amellyel nem lehet pl. alkoholt vásárolni.

A közmunka 50 ezer forintos összegéről a DK jelöltje kijelentette: a hatalom aljassága, hogy ilyen életszínvonalon tart egy csomó embert, ráadásul visszaéléseket követnek el vele. Úgy vélte, más tartalommal kell megtölteni a közmunkát.

Ander Balázs rámutatott: a térség 77 településének 70 százaléknyi lakosa faluban él, ezért is alapvető, hogy a „döbrögik” és a külföldről betelepedett milliárdosok helyett a helyi gazdálkodókat támogassa az állam. A hazai mezőgazdaságnak pedig nem alapanyagokat kellene gyártania, hanem feldolgozott termékeket, mégpedig a családi gazdaságok szövetkezésével.

A roma integrációról szólva mindketten egyetértettek abban, hogy vissza kell állítani a tankötelezettséget 18 évre. A téma kapcsán Remes Gábor az elszegényedett rétegek felzárkóztatásáról és korai fejlesztési programokról szólt. Ander Balázs felhívta a figyelmet: ma évente 10 ezer fiatal hagyja ott az oktatási rendszert mindenfajta képzettség nélkül.

A jogállamiság kapcsán szintén egyetértettek abban, hogy puszta kormányváltásnál többre van szükség; a jelenlegi alaptörvény jogtalan; az alkotmányosság kereteit népszavazással kell helyreállítani, hogy valódi legitimitása legyen.

Az uniós kérdésekre válaszolva a Jobbik jelöltje azt emelte ki, hogy nem egy olvasztótégely, hanem a nemzetek Európája lenne kívánatos, és mindenképpen szükség van az Európai Ügyészséghez való csatlakozásunkra. A DK jelöltje szerint szorosabb összefogásra van szükség, csak egy Európai Egyesült Államoknak van jövője.

Se a szegény, se a Fidesz által idehozott letelepedési kötvényes migránsokra nincs szükségünk, szögezte le Ander Balázs. Remes Gábor szerint viszont bizonyos esetekben megkerülhetetlen a megfontolt befogadás, példaként a térségben jelenleg is praktizáló orvosok jó részét említette.

A vita végén arra a kérdésre válaszoltak a felek, hogy miért inkább őrájuk szavazzanak a választók. Ander Balázs azt mondta: hosszú évek alatt bizonyította, hogy ő elérhető, folyamatosan járja a településeket. Megvan a bátorságom ahhoz, hogy tegyek a dél-somogyiak kifosztása ellen, hangsúlyozta.

Remes Gábor úgy válaszolt: évekkel ezelőtt úgy vállalta a DK felkérését, hogy addig csinálja,amíg bele tud nézni a tükörbe, ma is őszinte a tekintetem, tette hozzá. Kizárólag az értelem képes arra, hogy az itt élők érdekeit szolgálja, zárta szavait.

A témához kapcsolódó hír, hogy az előválasztás közösségi finanszírozásból készült dalát alig egy nap alatt 100 ezernél is többen nézték meg. Többek között Cserhalmi György, Gálvölgyi János, Pogány Judit, Csákányi Eszter, Hegyi Barbara és Kulka János is szerepel benne. 

Megosztás