Előzés után büntetőfékezett, majd elhajtott – videóval

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfivel szemben, aki büntetőfékezéssel állt bosszút a sértett egy korábbi manővere miatt. Most nem történt nagyobb baj.

A 26 éves vádlott 2021 júliusában Csurgó belterületén előzésbe kezdett, amely során észlelte, hogy a sértett az autóját – a saját forgalmi sávján belül maradva – kis mértékben a terelővonal irányába kormányozta. Annak ellenére, hogy a sértett szinte azonnal visszatért az eredeti nyomvonalára, az előzést befejezve a vádlott úgy kanyarodott vissza a sávjába, hogy a sértett autójától csak minimális távolságot tartott, és a saját autóját minden forgalmi ok nélkül gyorsan, egymást követő két alkalommal is intenzíven fékezte, melynek következtében a sértett vészfékezésre kényszerült – írja közleményében a Somogy Megyei Főügyészség.

A sértett feljelentése és a fedélzeti kamera felvételei alapján a nagyatádi rendőrök rövid időn belül azonosították az elkövetőt.

A vádirat szerint az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés, valamint vezetéstől való eltiltás kiszabásást indítványozta.

Az esetről készült videó ide kattintva érhető el.

(A nyitókép illusztráció.)

Megosztás