Elvesztette a rangadót a nagyatádi csapat

Az NB II-es sakkbajnokság hétvégi fordulójában 5,5-6,5 arányban maradt alul az atádi csapat a decsiekkel szemben. Utóbbiak ezzel nagyot léptek előre a bajnoki cím felé, az ezüstérem az utolsó fordulóban dől majd el.

A táblázat első két helyén álló csapat találkozott a hétvégi fordulóban. Sajnos, az atádiakat is elérték a betegségek, olyannyira, hogy az egyik ifjúsági táblát majdnem játék nélkül fel kellett adni. Más táblán is ültek a betegségből éppen kigyógyult játékosok. Valószínűleg ugyanezek a problémák más csapatoknál is előfordulnak, és így erősen befolyásolják a bajnokság kimenetelét is.

Nem kezdődött jól a mérkőzés nagyatádi szempontból, ugyanis alig egy óra játékot követően mindkét ifjúsági táblát fel kellett adni. Két könnyű pont előnnyel indultak tehát a decsi játékosok, és több táblán aránylag békés döntetlenek születtek. Az időellenőrzés közeledtével még öt táblán folyt a küzdelem. Érdekesség, hogy az állásokat látva, akár még hazai győzelem is elképzelhető lett volna. Az első táblán az időellenőrzés közeledtével megegyeztek döntetlenben, viszont három táblán is „sikerült” az előnyösebb állásokat döntetlenre rontani. Végül már csak egy táblán folyt a küzdelem, Szijártó Attila a középjátékot követően sötéttel átvette a kezdeményezést, és négy órai játékot követően a felnőtt táblák és egyben a hazai csapat egyetlen győzelmét aratta.

Összességében megállapítható, hogy az atádi játékosok több táblán is kiengedték a kezdeményezést a kezükből. Mindent összevetve azonban valószínűleg a döntetlen eredmény lett volna inkább a reális. A decsi csapat ezzel a győzelemmel valószínűleg nagyot lépett előre a bajnoki cím felé és a dobogó többi foka majd csak az utolsó fordulóban a Baja–Szentlőrinc mérkőzésen dől majd el.

Győzött:          Szijártó Attila (5. Tábla)

Döntetlen:       Vrban Mladen (1. Tábla), Máthé Gáspár (2. Tábla), Horváth Attila (3. Tábla), Kőnig Balázs (4. Tábla), Szijártó András (6. Tábla), Ferencz Miklós (7. Tábla), Gyugyi Péter (8. Tábla) Kondákor Márk (9. Tábla), Ehrbár Tibor (10. Tábla).

A forduló többi eredménye:

Dunaújváros – Szentlőrinc                                                     8,0 – 4,0

Gárdony – Kármin Pécs                                                        6.0 – 6,0

Baja – Komló                                                                       9.5 – 2.5

Marcali – Kaposvár                                                               8,0 – 4.0

A bajnokság állása a VII. forduló után

1                   Decs                                                      54,0       pont

2                   Szentlőrinc                                            52,0       pont

3                   Nagyatád                                               51,0       pont

4                   Baja                                                       48,5       pont

5                   Komló II.                                               39,0       pont

6                   Marcali                                                  38,5       pont

7                   Gárdony                                                38,0       pont

8                   Kármin Pécs                                          36,0       pont

9                   Dunaújváros                                          35,0       pont

10               Kaposvár                                               28,0       pont

Összeállította: Kiss Attila

Megosztás