Emelkedhet jövőre a társasházak közös költsége

Az atádi közös képviselők konkrétumokat még nem tudtak mondani, de az energiaárak, a takarítási és a karbantartási munkák költségeinek növekedése miatt szerintük a városban is emelni kell a közös költséget jövőre.

Az egyik nagyatádi társasház közös képviselője elmondta, még konkrétan nem tudja megmondani mennyivel, de az biztos, hogy emelni kell a közös költséget, ugyanis például a lépcsőház-világítás augusztus óta havi 65 ezer forinttal drágult. A rezsinövelés bejelentése előtt a társasháznak 92 ezer forint volt az áramköltsége, azóta pedig 157 ezer forint. És ez csak a világítás.

– A karbantartási munkák is többe kerülnek, ugyanis, aki katás vállalkozó volt, az nem dolgozhat a társasházakban, ezért ezek a szakemberek kénytelenek voltak átmenni átalányadózásba, így akár 100 ezer forinttal is több járulékot kell, hogy befizessenek, így értelemszerűen többet kérnek a munkákért. A karbantartáshoz szükséges anyagok árairól pedig ne is beszéljünk – panaszolta az egyik közös képviselő.

Egy másik, aki több társasházat is kezel Nagyatádon, elmondta: azt már biztosan tudja, hogy a biztosítók árakat emelnek, illetve, ahol lift van, ott az ellenőrzések és a karbantartások díja is emelkedni fog. Ugyanakkor elmondta azt is: azok a házak, ahol korábban a felújításokra többet költöttek, illetve olyan megoldásokat kerestek, ami csökkenti az energiafogyasztást, most jól járnak.

– A rezsi nem mindenhol jelent problémát – mondta. – Ahol mozgásérzékelővel működik a lépcsőház-világítás, ott alig pár ezer forint a villanyszámla. Van olyan épületem is, ahol a szellőzőmotorokat ökoturbinákra cseréltük, itt még csökkent is a rezsiköltség. A lifteket is felújíttattuk, ezzel is lehet valamennyit spórolni.

Kezel olyan épületet is, ahol egy közös, modern kazánnal fűtenek 9 lakást, itt a rezsiköltség nem, csak a karbantartás költsége emelkedett meg, ugyanis az alkatrészek rendkívül sokba kerülnek, és ezeket a kazánokat évente karban kell tartani, hogy megfelelően működjenek.

Megdrágultak a társasházi hitelek is, hiszen jelentősen nőtt az alapkamat, ami hatással van a törlesztőrészletekre. Amelyik társasház korábban hitelt vett fel, annak a közös költségében várhatóan valamelyest tükröződni fog a törlesztőrészlet emelkedése.

Beszéltünk olyan közös képviselővel is, aki inkább az emberi oldaláról fogta meg a dolgot. Szerinte sokan vannak, akik rajtuk töltik ki a dühüket, pedig a legkevésbé sem tehetnek arról, hogy emelkedett a rezsi, hogy a takarító több pénzért takarít, és arról sem, hogy a nekik dolgozó vállalkozók az adótörvények változásai miatt árakat emeltek.

– Nem olyan rózsás a helyzet – foglalta össze. – Sokan vannak, akik már most háborognak, pedig ők is láthatják a saját háztartásukban, hogy mennyire drága lett minden.

Megosztás