Euróba Bajnok lett az atádi fekvenyomó

Szabó Kornél 180 kg-os teljesítménnyel lett kontinens első a submasters korosztályban június közepén. Most hétvégén pedig egy másik szövetség EB-jén 3. lett nyílt kategóriában.

Az Európa Bajnok és VB-ezüstérmes nagyatádi sportoló tavaly októberben, egy súlyos izomszakadást követően ért el ismét világbajnoki 2. helyezést.

A WUAP ausztriai EB-jén, június 12-én a submasters (35-40 évesek) korosztályban indulhatott, és 180 kg-os eredménnyel megszerezte az aranyérmet.

Ez egy közepes teljesítmény tőlem, hivatalos versenyen az eddigi legjobb eredményem 192,5 kg volt 2017-ben – értékelt Kornél. – 2019-ben úgy döntöttünk, hogy bevállaljuk a kisfiunkat, így kimaradt a versenyzés, 2020-ban indultam, utána jött a sérülés, ismét kimaradt egy év, tavaly második lettem a VB-n.

Ám már oda is úgy utazott el, hogy előtte négy héttel egy edzésen megsérült a válla. A mostani helyezésével elégedett, eredményével kevésbé.

185 kg-ot is nyomtam május közepén egy jótékonysági rendezvényen. Kaposváron gyűjtöttünk adományokat egy deréktól lefelé lebénult sporttársunknak.

A mostani hétvégén pedig a WPC kiskunfélegyházi EB-jén nyílt kategóriában ezüstérmes lett. Azt mondja, ha rendbe jön, akkor négy hét múlva rajthoz áll Rotterdamban, a Rendvédelmi Szervek Olimpiáján, ahol 64 sportágban küzdenek majd a versenyzők.

Megosztás