Facebook-oldalt indít a nyugdíjas szövetség

Erről is tájékoztatták ma a nyugdíjasok megyei találkozóján résztvevőket Nagyatádon.  Az idősek abban bíznak, hogy másfél év korlátozás után beindulhat a klubélet.

Az idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a somogyi nyugdíjas szövetség. 128 tagszervezete van megyeszerte, mintegy 4500 tagdíjfizetővel, a holdudvara azonban ennek a duplája. Az ő képviseletükben mintegy száz egyesületi és klubvezető vett részt a nagyatádi találkozón.

A 30. évforduló és az idősek világnapja alkalmából rendezendő novemberi ünnepségükön díjakat és más elismeréseket adnak majd át. Ugyancsak novemberben egy gálaindító gálát is tartanak majd Csombárdon.

Tavaly mindössze két rendezvényt tudtunk tartani a korlátozások miatt – mondta Stikel János megyei elnök. – Most abban bízunk, hogy ismét beindulhat a közösségi élet. A két novemberi rendezvényünkön kívül most éppen arra készülünk, hogy átadjunk 840 ezer forint támogatást Kadarkúton a viharkárosultaknak. Hamarosan pedig elindítjuk a szövetség Facebook-oldalát, mert egyre nagyobb az igény a gyors és széleskörű információáramlásra.
A helyszínen is kiderült, hogy már a szépkorúak többsége is napi szinten használja az internetet és a közösségi médiát. A témában el is hangzott egy előadás Digitális nyugdíjasok – száguldás a világhálón 60 év felett címmel.

A nyugdíjas szervezetek képviselőit Ormai István köszöntötte. A házigazda város polgármestere egyebek között hangsúlyozta: a nyugdíjas közösségek legfontosabb szerepe egy-egy településen a közösségi lét, a találkozás és az önzetlen tenniakarás igénye.A szépkorúak mindezt érdek nélkül teszik, és mindig lehet rájuk számítani, tette hozzá. Hallassák a hangjukat, mondják el a véleményüket, biztatta Ormai István a nyugdíjasokat.

Megosztás