Felkészült a nyitásra a strand

Az utolsó simításokat végzik a Nagyatádi Termál Strandfürdőben a hétvégi nyitáshoz. Már az első hétvégén remek programra számíthatnak a gyerekek, kétnapos gyereknapot hirdettek.

Március végén nekiálltak a munkálatoknak a strandon ahhoz, hogy ezen a hétvégén végre kinyithassanak. Ehhez egyebek között megszüntették a téliesítést, takarítottak, kitisztították és feltöltötték a medencéket. Ottjártunkkor épp füvet nyírtak, illetve a termálvizes medencét tisztították, amit ma délután fel is töltenek. Általában 15-20 ember dolgozik azon, hogy a nyitáshoz szükséges feltételeket megteremtsék.

– Igyekszünk ezen a nyáron is változatos programkínálattal még vonzóbbá tenni a strandot. Tavaly nagy siker volt az éjszakai fürdőzés, ebből többet is szervezünk a nyár folyamán, de lesz focikupa, illetve 24 órás úszás is – számolt be a tervekről Kolics Tamás igazgató.

Hozzátette: a közösségi oldalukon az aktuális programokról folyamatosan tájékoztatják a látogatókat.

A strand május 27-én szombat reggel 8 órától várja a látogatókat, a gyereknapi programok vasárnap és hétfőn lesznek. A jegyár valamelyest változott a tavalyihoz képest, ám a nagyatádi látogatók továbbra is válthatnak kedvezményes áron Atádjegyet. A korábbi évekhez hasonlóan júniusban 8 és 19 óra között, júliusban és augusztus közepéig 8 és 20 óra között tart nyitva a fürdő. 

Megosztás