Felkészültek az érettségikre Nagyatádon

Virtuális ballagások lesznek, a gimnázium igazgatója egy diákkal kettesben vonul végig az alma materben. Mindkét nagyatádi középiskolában végeztek már a fertőtlenítéssel, minden készen áll a hétfőn kezdődő vizsgákra.

Felkészülten és minden előírást betartva várja a május 4-én kezdődő érettségit a Kaposvári Szakképzési Centrum – írták mai közleményükben. Folyamatosan végzik a koronavírus-járványhelyzet miatt az iskolák tantermeiben a szükséges fertőtlenítést, ebben a munkában a Somogy Megyei Védelmi Bizottság munkatársai is részt vesznek. A vizsgák napján minden diák és felügyelő tanár mosott, fertőtlenített textilmaszkot kap, és a kézfertőtlenítés lehetősége is mindenhol adott lesz.

Textilmaszkot kapnak a KSZC érettségizői
Textilmaszkot kapnak a KSZC érettségizői

Úgy készülnek, hogy egy tanteremben maximum tíz fő tartózkodik majd, betartva a megfelelő, legalább másfél méteres távolságot. Ahol pedig igény van rá, s valamelyik diák nem tudja megoldani a beutazást, tanulónként külön kollégiumi szobában is el tudják őket helyezni. A tíz intézményükben saját tanulóik és más intézménynél jelentkezett, emelt szinten érettségizők tesznek majd vizsgát, összesen mintegy 1400-an. Halasztás mellett az érettségizők közül 14 diák döntött, ők legközelebb ősszel tehetik le vizsgáikat.

Fertőtlenítik az Ady gimnáziumot
Fertőtlenítik az Ady gimnáziumot

Nagyatádon csaknem 130-an kezdik meg az érettségit hétfőn: 30-an a szakközépiskolában, 98-an pedig a gimnáziumban (mindössze egy diák halaszt). Az Adyban összesen hatvan emelt szintű érettségi lesz, külsősök és szakgimnazisták is vizsgáznak majd emelet szinten, ill. vannak, akik több tárgyból is.

A szakközépiskolában ma délután egy órakor tartják a virtuális ballagást: egy kisfilmet készítettek, amiben zenés képek lesznek az együtt töltött évekből, versmondás, dal és igazgatói búcsúbeszéd is lesz. A végzősök a ballagási tarsznyájukat is megkapják majd az első vizsganapjukon, benne a tanári és az osztálynévsorral, a szokásos pogácsával, sóval és 5 forintossal.

Az Adyban szombaton 9.15 órakor rendeznek ilyen eseményt. Az igazgató egy 11-es diákkal kettesben járja be a szokásos útvonalat a gimnáziumban, beszédet is mond, elhangzanak a díjazottak méltatásai és még zászlóátadás is lesz: egy üres ballagási szalagot tűznek fel az iskola zászlajára. Az osztályfőnökök virtuális osztályfőnöki órákon búcsúznak el tanítványaiktól.

Az érettségik napján a diákok több bejáraton, fokozatosan érkeznek majd az iskolákba, azt pedig a rendőrök is kiemelten felügyelik, hogy sehol se alakuljon ki csoportosulás. A vonatkozó kormányrendelet értelmében egyébként teljes érettségi vizsgának számít a csak írásban letett vizsga, így a felvételi pontszámítást nem befolyásolja a szóbelik hiánya.

 

Megosztás