Fogadj örökbe egy szobrot!

Bármely nagyatádi közösség tetszése szerint kiválaszthat egy alkotást a szoborparkból, hogy vállalja annak gondozását szakmai felügyelet mellett. Közhírré is teszik az örökbefogadók lokálpatrióta elkötelezettségét.

A Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep és Szoborpark csaknem 6 hektáros területén számos csodálatos szobor található. Az 1975-ben létrehozott alkotótelep a következő évek során Somogy megye egyik legjelentősebb művészeti létesítményévé vált. A világ minden tájáról – Magyarországon kívül Európa, Ázsia és Amerika különböző országaiból – érkeztek szobrászok, akik nagy méretű, külső teret igénylő, tájhoz kapcsolódó faplasztikát készítettek.

A „Fogadj örökbe egy szobrot!” elnevezésű akciónkkal szeretnénk a helyi hagyományok, természeti, kulturális és történelmi értékek közös gondozását, bemutatását és a köréjük építhető programok és hagyományok ápolását elősegíteni, hogy hosszú távon egy összetartó, erejét növelő, civil aktivitást fokozó helyi közösség alakuljon ki, illetve az megerősödni tudjon – mondta Pünkösd Márton, a Nagyatádi Kulturális és Sport Központ igazgatója. – Emellett a minket körülvevő művészeti értékeinket is megóvjuk az utókor számára, ugyanis az értékes szobrok legtöbbje felületkezelésre, kisebb-nagyobb felújításra szorul.

A konzerválási munkálatok elsajátítása irányított keretek között – 10 alkalmas alkotóműhely foglalkozás alkalmával, szakmai felügyelet mellett történik. A program egy TOP-pályázat támogatásával valósul meg.

Tudnivalók a szobrok örökbefogadásával kapcsolatban:

  • Örökbefogadónak jelentkezhet a helyi lakosság bármely közössége – civil, vállalkozói, egyéb -, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy az ehhez kedvet érzők irányított körülmények között vállalják egy-egy szobor gondozását, karbantartását, tisztítását és festését. Ez 2-3 évenkénti festést, esetleg finom dörzspapírral elvégzett csiszolást jelent.
  • Az örökbefogadás jelképes! Az örökbefogadott szobor tulajdonjoga nem száll át az örökbefogadóra.
  • Az örökbefogadás határozatlan időtartamra szól és egy szobornak csak egy örökbefogadója lehet.
  • Az örökbefogadóknak az örökbefogadó napon ünnepélyes keretek között adjuk át a névre szóló oklevelet, amely tanúsítja az örökbefogadás tényét és tartalmazza a szoborról szóló információkat. Ezt követően fotót is készítünk az örökbe fogadott szoborral, majd vezetett séta keretében mutatjuk be a Szoborpark szépségeit és történetét.
  • Az örökbefogadó közösség/szervezet neve feltüntetésre kerül az alkotások mellett kihelyezett táblákon, közhírré téve azok lakhelyük iránti elhivatottságát.

A személyes érintettség révén hosszabb időtávban is megőrizhetők lesznek az utókornak ezek az alkotások, amely által várhatóan Nagyatád is élhetőbb várossá válik. Személyesen a turisztikai központban jelezhetjük örökbefogadási szándékunkat, interneten pedig hamarosan az NKSK honlapján. További információkat a 82/504-073-as telefonszámon kérhetünk.

Megosztás