Grincsfákat készítettek

Nem a karácsonyfa és nem is az adventi koszorú alternatívája: inkább egy ajtó melletti dísz, ami megszépítheti az ünnepvárás pillanatait. Nagyatádon seprűzanótból készítették a turisztikai központban.

Idén harmadszor alkothattak grincsfákat a felnőttek. Ez a kézművesség most nekik szólt.

Úgy gondoltuk, az adventi időszakban nagyon sok program van városszerte a gyerekeknek, ezért a nagy karácsonyi készülődés közepette a felnőtteknek is kellene egy, ami kellemes kikapcsolódást biztosít számukra – mondta Pünkösdné Szentkirályi Éva. – Először girlandokat, hagyományos asztali és ajtódíszeket készítettünk, aztán igényelték a résztvevők, hogy valami újat alkossunk.

A grincsfát seprűzanótból, egy évelő cserjéből készítették. Egy kaspóba oázist tettek, ami egyrészt nedvesen tatja az ágakat, másrészt megtartja azokat. Beleszúrták és összekötötték a zanótot, majd különböző elemekkel díszítették. Elsősorban természetes alapanyagokat használtak, például festett fakérget.

A grincsfa egyébként valamilyen örökzöldből készített, feldíszített karácsonyi dekoráció. A mesebeli Grincsről kapta a nevét, aki a történet szerint a végén megszereti a karácsonyt. Így a tévhittel ellentétben a grincsfának nincs semmilyen negatív üzenete. Egyszerűen egy szerethető karácsonyi alkotás. Nem antikarácsonyfa, és nem is az adventi koszorú alternatívája, inkább egy kedves dekoráció. Ízlésesen felékesítve jól mutat akár a bejárati ajtó elé, akár a lépcsőházba állítva.

A jó hangulatú foglalkozáson bárki részt vehetett, csak egy előzetes bejelentkezésre volt szükség. Semmilyen előképzettséget nem igényel a készítés, az ügyeskedők még segítséget is kaptak. Csupán az alapanyagok árát kellett kifizetniük a résztvevőknek. Általában 15 fős, lelkes társaság jön össze, mint ma is. A turisztikai központ munkatársai azt mondták: jövőre is tervezik ezt.

Megosztás