Gyógyfürdőfejlesztés: itt vannak a részletek!

Mindent felülmúló érdeklődés övezte a nagyatádi gyógyfürdő fejlesztésének látványtervét bemutató videót és rövid írást: több mint 6300 elérés és 34 megosztás a Face-n. Most igyekszünk néhány további részlettel szolgálni.

Az Atádhíren éppen 227 kedvelésnél tart ez a tartalom. Vagyis újra foglalkoznunk kell vele, hogy valamelyest kiszolgáljuk a látogatóink érdeklődését. Íme néhány részlet, amit még megtudtunk, illetve a témáról készített mozgóképes riport!

Évente mintegy 45-46 ezer látogatója van a fürdőnek. Ebből a gyógykezeléseket is igénybe vevők száma több mint 20 ezer fő. Ezt szeretné megduplázni a város a fejlesztéssel.

– Több mint 500 négyzetméterrel bővítjük a létesítményt. Négy új medencét építünk, amelyben élményelemek lesznek, gyermekmedence is létesül. Vagyis a családosok számára szeretnénk még sokkal vonzóbbá tenni a nagyatádi fürdőt  – mondta Ormai István polgármester.

Az öltözők nagyságát a másfélszeresére növelik.

A beruházás mintegy 500 millió forintba kerül, és hazai forrásból számít rá a város.

Megosztás