Győztes lett a gimnázum diákjainak kisfilmje

Első helyezést értek el az Ady iskola diákjai a DRV videópályázatán. A versenyre olyan kisfilmeket vártak a szervezők, melyben az ivóvizeink fontosságára hívják fel a figyelmet a klímaváltozás korában.

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. uniós forrásból finanszírozott, „Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában” elnevezésű projektjéhez kapcsolódóan videópályázatot hirdetett a dél-dunántúli régióban minden korosztály számára. Ezen belül is három korosztályban indulhattak a nevezők: általános iskolás, középiskolás és felnőtt kategóriában.

A versenyre a nagyatádi Ady Endre középiskola diákjai is beneveztek a „Rémálom” című kisfilmmel, melyet a zsűri a kategória legjobbjaként értékelt. Így a Márkus Marcell Dávid (12A), Szécsényi Máté (11.D) valamint Kozma Luca (12.H) által készített videó nyertes lett a középiskolás kategóriában.

A videóban a főszereplő a kezdetben nem környezettudatos, vízpazarló életmódját egy éjszaka során átértékeli, miután egy rémálom keretében látja, mivé válhat otthona az ivóvízkészletek tönkretételével. A kisfilm második felében arról kaphatunk hasznos információkat és tanácsokat, hogy miként tudjuk a vízfogyasztásunkat csökkenteni és óvni a környezetet. A videó fő készítője, Marcell már gyakorlott a filmkészítés terén.

Ez már a sokadik kisfilmem volt, korábban főleg IT-biztonsággal kapcsolatosan készítettem videókat, de mindig is fontosnak tartottam felhívni a figyelmet az ilyen jellegű problémákra. Megmondom őszintén, a saját életmódomon is lenne még mit változtatni, én is lehetnék környezettudatosabb, azt hiszem, ez mindannyiunkra vonatkozik. Akárcsak az általam alakított főszereplőnek, nekem is gyakran van bűntudatom. De ez, ahogy mindenkit, cselevésre is buzdíthat – mondta a végzős diák.

A kisfilmet itt meg lehet tekinteni.

Megosztás