Halálos baleset Segesd mellett

Információink szerint egy ember a helyszínen életét vesztette, többen pedig megsérültek abban a közúti balesetben, amely este 7 óra körül történt a 68-as főúton, Segesd külterületén

Frissítés 20.50-kor:

A rendőrség immár a helyszínről jelentkezve a következő információkat adta. A segesdi vasúti átjárót elhagyva Ötvöskónyi irányába közlekedett egy lovaskocsi teljesen kivilágítatlanul, vele szemben is haladt egy jármű, és vélhetően ennek a fényszórója, világítása miatt nem vette észre a hátulról érkező furgon a lovaskocsit, és belerohant.

Egy ember a helyszínen életét vesztette, 4-en pedig súlyos sérüléseket szenvedtek, őket a mentők azonnal a kórházba szállították. Valamennyi sérült a lovaskocsi utasa volt. A rendőrségi helyszínelés még tart, a 68-as út forgalmát egy mellékúton vezetik el jelenleg.

Érdeklődésünkre a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata megerősítette: egy személy valóban elhunyt a ma esti balesetben. Időközben egy közleményt is kiadott a rendőrség az ügyben.

Eszerint „személyi sérüléses közúti közlekedési baleset miatt teljes pályás útlezárás van érvényben Segesd külterületén.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2019. október 24-én 19 óra körül a 68-as számú főútvonal 49. kilométerszelvényében – eddig tisztázatlan körülmények között – egy gépkocsi és egy lovaskocsi ütközött össze. A baleset következtében többen megsérültek, orvosi ellátásuk jelenleg is folyamatban van. A rendőrök a forgalmat a helyszínen mellékútra terelik.”

Amint sikerül újabb információkhoz jutni, természetesen frissítjük cikkünket.

 

Fotó: Röhrig Dániel

 

 

Megosztás