Hamarosan megszűnik Nagyatád vízellátása

Vízhiány várható a városban, ezt a rosszt hírt közölte szerkesztőségünkkel a DRV. A város négy kútjából hármat ellepett a kiáradt Rinya, a víztoronyból pedig délután elfogy az ivóvíz.

A szakemberek jelenleg is azon dolgoznak, hogy a város ivóvízellátását biztosító kutakat ismét használhatóvá tegyék. Mivel az éjszaka ellepte ezeket az áradat, a város vízellátása meg fog szűnni, a toronyban lévő vizet használják, amíg még lehet, vagyis amíg végleg ki nem fogy belőle.

Az ugyanis nagyjából egynapi vízmennyiségnek a 3/4-ét képes tárolni, és mivel már éjszaka óta használjuk, délután kiürül – ismertette a helyzetet Kajdy Péter, a DRV nagyatádi üzemvezetője. – Ha majd el tudjuk indítani a kutakat, akkor is a víz mennyiségének a biztosítása lesz a fő szempont, tehát csak forralva lesz alkalmas a fogyasztásra. Csak utána tudjuk majd a hálózatot fertőtleníteni, tehát jóval később lesz majd megfelelő minőségű az ivóvíz.

Miután kifogy a toronyból a víz, lajtos kocsikkal igyekeznek majd ivóvizet szolgáltatni addig, amíg a kutakat nem sikerül üzemképessé tenni, tette hozzá az üzemvezető. A témában az alábbi tájékoztató közleményt küldte az imént a DRV.

„Tájékoztatjuk tisztelt felhasználóinkat, hogy a hétvégi villámárvíz elöntötte a Nagyatádi Vízművet, ezért a ma délutáni óráktól a vízellátásban átmeneti hiány várható Nagyatádon, Lábodon és Ötvöskónyiban, továbbá a vezetékes víz emberi fogyasztásra csak forralást követően alkalmas.

A vízellátás helyreállítása érdekében a vízellátó rendszert a DRV Zrt. fertőtleníti, majd a vízminőség ellenőrzése után azonnal értesítést ad ki a korlátozás feloldásáról.

A korlátozás ideje alatt felhasználóink a települést körbejáró tartályautókról is vételezhetnek ivóvizet.

Társaságunk folyamatosan együttműködik az önkormányzattal és az illetékes hatóságokkal, a lakosságot a korlátozásról szórólapokon is tájékoztatjuk.

A korlátozás visszavonásig érvényes, addig kérjük szíves türelmüket és megértésüket.”

Megosztás