Haraptak a pontyok

26-an vettek részt a vasárnapi horgászversenyen. Az októberi telepítésnek köszönhetően jó kapásra számíthattak a sporthorgászok.

Vasárnap kora reggel hideg időben gyűltek össze a nagyatádi horgászok az évadzáró versenyen. A nevezés fél héttől kezdődött, majd a kisorsolt placcok elfoglalását követően egy óra állt rendelkezésre az előkészületekre: a halak beetetésére és a felszerelés kalibrálására. Pontban fél kilenckor felhangzott a kürt és megkezdődött a verseny. Pár perc után már több ponty is horogra akadt.

„A horgász csókja”

A verseny során csak a kifogott pontyok, dévérkeszegek és kárászok mennyiségét értékelték. Délután fél kettőig volt lehetőségük a sporthorgászoknak kifogni a lehető legtöbb, legnagyobb halakat. Az elbírálás során három szektor legjobbjait állították dobogóra, valamint külön díjazták a legnagyobb kifogott halat is. A mérést követően mindet visszaengedtek a tóba. 

A verseny során összesen mintegy 70 kilógramm halat fogtak ki a versenyzők. A dobogó harmadik fokát Farkas Sándor foglalhatta el, akinek összesen 5150 gramm ponty akadta a horgára. Az ezüst serleget Virgoncz Zoltán vihette haza, 6860 grammos végeredménnyel. A legtöbb ponty a Nagyatádi Horgász Egyesület elnökének, Radics Antalnak a hálójában kötött ki, összesen 19270 grammot mutatott a mérleg az összesítésnél. Ráadásul ő fogta ki a nap legnagyob kapását is: a legnagyobb ponty 3745 grammos volt.

Megosztás