Három lovastábort is szervezett a nyáron a Csillagtanya

A sok játék és lovaglás mellett a gyerekek megismerhetik a lovak ápolásának technikáit, tanulhatnak a tanyasi állatok gondozásáról, a kertészkedésről és a szelektív hulladékgyűjtésről.

Jelenleg is zajlik egy tábor a Csillagtanyán több mint 20 fő részvételével. És nem ez volt az első ezen a nyáron, már július 19. és 23. között is szerveztek egyet, és még augusztus közepén is lesz egy tartva. A gyerekek ráadásul ingyen vehetnek részt a színes programokon, ugyanis mindez egy uniós pályázatból van finanszírozva. A Nagyatádi Fórum helyi akciócsoportja pályázott az egyesület bevonásával a „Gyerekek és fiatalok a közösségfejlesztés középpontjában” című felhívásra, melynek keretében 5 millió forintot nyertek. Ezt az összeget különböző közösségi rendezvények szervezésére fordítja a Csillagtanya.

Két év alatt kell ezeket a programokat megvalósítanunk, így idén tartunk három nyári tábort, szeptemberben egy családi napot, novemberben egy halloweeni partit, decemberben pedig egy Mikulás napot. És ezt a programsorozatot fogjuk jövőre is megismételni – magyarázta Bognár Beatrix, a Csilagtanya Lovasegyesület vezetője.

A tábor kitűzött célja a közösségfejlesztés és a környezet- és egészségtudatos életmód nevelése. Így például a gyerekek biciklivel járnak reggelente a táborba, az odahaza keletkezett növényi hulladékot pedig elhozzák a tanyára, ami az élő állatok fogyasztanak el. Így például a krumpli-, dinnye- és banánhéjat is tudják hasznosítani. A tábor során alapszintű kertészkedést és növénygondozást is tanítanak a gyerekeknek, veteményeskertet locsolnak és gazolnak, az egyik kedvelt elfoglaltságképpen pedig a közeli kukoricatáblára mennek parlagfüvet gyűjteni. Ez ugyanis a kecskék egyik kedvenc csemegéje.

csillag17.jpg

­– Így megtanulják felismerni ezt a káros gyomnövényt, és azzal, hogy a kecskéknek összegyűjtjük, meg is tisztítunk tőle egy területet. De persze a gyerekek azért csinálják, mert élvezik, hogy a kukoricában szaladgálhatnak, és hogy a vadkendert odaadhatják a kecskéknek – mesélte Beatrix.

Mindemellett a szelektív hulladékgyűjtést is elmagyarázták a gyerekeknek: melyik hulladékot melyik gyűjtőbe kell dobni, mi való a kommunális szemétbe, és persze, hogy miként lehet hasznosítania konyhai hulladékot, ahogy azt az előzőekben már kifejtettük.

Értelemszerűen a tanyán minden nap van lehetőség a lovaglásra, mely mindig a nap egyik fénypontja. Az egyesület 19 lova közül 10-12 van mindig „szolgálatban”, készen arra, hogy a gyerekek a hátukra pattanjanak. De nem csak lovaglonak a tábor résztvevői, hanem tanulnak a lovak ápolásáról és felnyergeléséről is, melyet a gyakorlatban is kipróbálhatnak. Ebben az egyesület gondozói segítenek a gyerekeknek.

A tanyán testközelből ismerkedhetnek a gyerekek különféle állatokkal is: a lovakon kívül van itt kecske, , birka, nyúl, birka, fürj, kacsa, és gyöngytyúk. A velük való foglalkozás során biológialeckét is kapnak, hiszen az állatok testfelépítését, viselkedését és táplálkozását is megismerik.

A testmozgás kiemelt szerepet kap a táborban: nem csak a lovagolásra van lehetőség, hanem példul a tábor egyik napján kipróbálhatják magukat az íjászatban is, illetve a végső erőpróbaként a 63. Bázis akadálypályáján is végigmehettek a gyerkőcök.

A táborban napi három étkezés biztosítanak: tízórait, ebédet és uzsonnát. Utóbbi mindig friss gyümölcs, délben viszont mindig bográcsban főznek valami finomat.

Ez is a tábor hangulatához tartozik, körülülni a tüzet, figyelni, ahogy rotyog a kondérban az ebéd – magyarázta Beatrix. – A nagy kedvencek, amit mindig meg szoktak enni a gyerekek, a klasszikus paprikás krumpli és a cukorborsó főzelék.

A programsorozatot tovább színesítették a kézműves foglalkozások és a tűzoltók előadása. A katasztrófavédők egy szerkocsival a helyszínre látogattak, ahol elmesélték a gyerekeknek, milyen a tűzoltók munkája, és bemutatták a fecskendők és tömlők működését. A nagy melegben mindenkinek jól esett egy kis lefröcskölés.

A táborra nagy volt az érdeklődés, már most betelt az augusztusi turnus is. Így aki idén nem tudott jelentkezni, az legközelebb már csak jövő nyáron tud részt venni a Csillagtanya táborában.

Megosztás