Hétvégén várható az első fagy

A hét elején még gyakran lesznek napos és meleg időszakok, kedden akár 20 fokra is számíthatunk. Kevés csapadék várható. Szombaton hajnalban süllyedhet először 0 fok alá a hőmérséklet.

Következzen Varjas Kornél, a Metnet adminisztrátorának heti időjárás-előrejelzése:

Hétfőn párásan, ködösen indul a nap, napközben fokozatosan kitisztul az idő, feloszlik a köd. Délután rövid napos időszakokra számíthatunk csak, de a sok felhő ellenére számottevő csapadék nem valószínű.

Kedden napközben többször erősen megnövekvő felhőzet mellett, hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüthet. Csapadék nem valószínű, enyhe lesz az idő, 20 fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet.

Szerdán egy gyenge hidegfront éri el térségünket, gyenge eső, zápor egész nap előfordulhat. Csütörtök napközben felhős marad még idő, majd este észak felől csökkenni kezd a felhőzet. Csapadék már nem valószínű.

Pénteken északkelet felől száraz levegő érkezik, így már csak kevés lesz a felhő és sok lesz a napsütés, ennek ellenére csak kicsivel emelkedik 10 fok fölé a hőmérséklet. Szombatra virradóra erősen párás lesz a levegő és az idei őszön először csökkenhet 0 fok alá a hőmérséklet hajnalban. Napközben derűs, csapadékmentes idő várható. Vasárnap a napsütést csak fátyolfelhők szűrhetik, csapadék nem lesz.

Jellemző hőmérsékletek:

Hétfő reggel: 6, 7 fok körül
Hétfő délután: 16, 17 fok

Kedd reggel: 5, 6 fok
Kedd délután: 19, 20 fok

Szerda reggel: 9, 11 fok
Szerda délután: 13, 14 fok

Csütörtök reggel: 7, 8 fok
Csütörtök délután: 9, 11 fok

Péntek reggel: 3, 5 fok
Péntek délután: 11, 13 fok

Szombat reggel: -2, 0 fok
Szombat délután: 13, 14 fok

Vasárnap reggel: -1, +2 fok
Vasárnap délután: 10, 12 fok

Megosztás