Hiányolják a „Piroskát” és a megszüntetett járatokat

Már lassan két hete vonatpótló buszok forognak szűk szervizutakon és a vasútállomások parkolóiban Nagyatád és Somogyszob között. A helyiek többsége hiányolja a megszüntetett járatokat, a buszt veszélyesebbnek tartják.

Június 6-tól mindössze egy vonatpár közlekedik Nagyatád és Somogyszob között, a többi helyett vonatpótló buszokat állítottak be. A közlekedésért felelős államtitkárság azzal érvelt: a koronavírus elleni védekezés miatt csökkent a közösségi közlekedés igénybevétele. Az új menetrendek több mint 30 vasútvonalon okoznak hosszabb menetidőt, több átszállást. Stábunk megkérdezte a helyieket, mi a véleményük a járatok megszűnéséről?

Egyebek között ez a téma is felmerül a Nagyatádi VTV ma 18.00 órakor kezdődő műsorában. Ebben Ormai István polgármester kifejti: az állami fenntartó nem indokolhatja a járvánnyal az intézkedést, hiszen éppen tegnap döntött a parlament a veszélyhelyzet megszüntetéséről. Másrészt az országban sehol másutt nincs a Nagyatád-Somogyszobi vonalhoz hasonlóra példa: a többi helyen napi 3-4 vonatpárt szűkítettek, de az példátlan, hogy 16-ból 15-öt megszüntessenek. Ráadásul a fenntartási költségek ezzel csak növekednek. Mindezek miatt az intézkedés visszavonását kérte a közlekedésért felelős államtitkártól.

Megosztás