Hóátfúvásra figyelmeztet a katasztrófavédelem!

Akár 50 km/órás széllökések is lehetnek, melyek a havat is megemelhetik, így hófúvásos szakaszokat eredményezhetnek. A szakemberek arra kérik az autósokat, utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az útviszonyokról!

A Magyar Közút N. Zrt. megyei igazgatóságának Nagyatádi Mérnöksége arról tájékékoztatta az Atádhírt, hogy a területükön tegnap délután óta folyamatosan dolgoznak 7 gépjárművel. Síkosságmentesítő anyagokat szórtak ki, ma hajnal óta ismét sózzák az utakat, és a hókotróik is megállás nélkül dolgoznak. Pankász László mérnökségvezető azonban felhívta a figyelmet: az állandó havazás miatt gyakorlatilag hólepel borítja az utakat, amelyek a télies útviszonyoknak megfelelően azért járhatóak, de természetesen óvatosan kell közlekedni.

A meteorológiai előrejelzések alapján csütörtökön legfőképp a Dunántúlon várható számottevő havazás, ahol napközben újabb jelentős mennyiségű 5-15 cm friss hóréteg is kialakulhat. Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy és Baranya megyében ugyanakkor 50 km/óra körüli széllökések eredményezhetnek hófúvásos szakaszokat, ugyanis az eddig lehullott és a csütörtöki napra érkező további friss havat a nagyobb erejű széllökések könnyen újra és folyamatosan a közutak burkolatára juttathatják.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. még a téli üzemeltetési időszak előtt, novemberben kihelyezte valamennyi megyében a hófogó rácsokat, oda, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége. Az ilyen időjárási körülmények között kialakuló havas szakaszok megszüntetése rendkívül idő- és energiaigényes – mivel a szél folyamatosan visszahordja a letakarított havat a burkolatra, ezért eredményesen csak a viharos széllökések befejeztével tud fellépni a közútkezelő. A társaság a saját gépparkja mellett szükség esetén a szerződéses alvállalkozóit is az utakra rendeli, hogy a hófúvásos szakaszokon folyamatosan be tudjanak avatkozni.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a fentiek miatt arra kéri az autósokat, hogy fokozott óvatossággal, az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek és csak megfelelő mintázatú, profilmélységű téli gumikkal induljanak útnak és érdemes még az utazás előtt tájékozódniuk! A legfrissebb és leggyorsabb információt a társaság megyei diszpécsereitől és Útinform szolgálatának munkatársaitól szerezhetik be, továbbá minden telefonos elérhetőségük megtalálható a www.utinform.hu és a www.kozut.hu oldalon. Az Útinform weboldalán kora reggeltől késő estig, minden nap háromóránként tesznek közzé országos összesítést az aktuális útviszonyokról, erről ezen a linken tájékozódhatnak az érdeklődők: http://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2017-2018.

Megosztás