Hullámvasútként változik a hét időjárása

Egyik nap nyári meleg, a másik nap esős, hideg idő várható – ez a tendencia lesz jellemző a hét időjárására. A szél hol északira, hol délire fordul, bolondosan, áprilisra jellemzően alakulnak a meteorológiai viszonyok.

A hét időjárás-előrejelzése következik a Metnet adminisztrátorának, Varjas Kornélnak a tollából:

Az előttünk álló héten felülünk a hőmérsékleti hullámvasútra, meleg-hűvös napok váltogatják majd egymást. Hétfőn szűrt napsütéses idő várható, csapadék még nem valószínű. Nyáriasan meleg lesz délután, pár fokkal 25 fok fölé melegedhet a levegő. Délnyugat felől a szél napközben megélénkülhet. Rögtön másnap várható egy lehűlés: kedd hajnalban markáns hidegfront éri el térségünket, hatására megerősödik az északnyugati szél, és esőre, záporra, eleinte zivatarra is számítani lehet. Napközben fokozatosan megszűnik a csapadék, de felhős marad az ég, és nagyon hűvös lesz a idő, csupán a 10 fokot érheti el a hőmérséklet. Szerdán délnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, és kisüthet a nap, erőteljes melegedés kezdődik ismét. Délután újfent 20 fok fölé melegszik a levegő. A csütörtöki naptól kezdve egyelőre nagy a bizonytalanság, de a jelenlegi forgatókönyv szerint átmenetileg ismételten északira fordul a légáramlás. Sok felhőre, és kisebb esőre számíthatunk, délután csupán 15 fok fölé melegszik a levegő. Pénteken ismételten fordul a kocka, meleg levegő érkezik délnyugati irányból, szűrt napsütéses idő várható, és újra 20 fok fölé melegszik a levegő. A hétvégén napos és felhős időszakok váltakozhatnak, vasárnap érkezhet ismét hűvösebb levegő.

Jövő heti hőmérsékletek:

Hétfő reggel: 13, 14 fok
Hétfő délután: 26, 27 fok

Kedd reggel: 7, 8 fok
Kedd délután: 9, 11 fok

Szerda reggel: 6, 7 fok
Szerda délután: 23, 24 fok

Csütörtök reggel: 9, 11 fok
Csütörtök délután: 14, 16 fok

Péntek reggel: 9, 11 fok
Péntek délután: 23, 25 fok

Szombat reggel: 9, 11 fok
Szombat délután: 23, 25 fok

Vasárnap reggel: 8, 10 fok
Vasárnap délután: 18, 20 fok

Megosztás