Idősek Karácsonya

800 ajándékcsomaggal kedveskedtek Nagyatád időskorú polgárainak. Az Idősek Karácsonyán idén is színes programmal készültek a nyugdíjasok számára.

Sokan vettek részt az ünnepségen
Sokan vettek részt az ünnepségen

December 20-án a Városi Sportcsarnokban az önkormányzat jóvoltából ismét megrendezték az Idősek Karácsonya műsorestet.A rendezvényen a Bárdos Lajos iskola diákjai, az iskola hangszeres kamaracsoportja, a Nyitnikék Óvoda gyerekei, és a Vadvirág Néptánccsoport léptek fel.

Az óriási fenyőfa díszeit a cérnagyár munkásai készítették. Városunk szépkorú polgárainak szánt programon Ormai István polgármester mondott köszöntőbeszédet. – A karácsonyt várjuk, Jézus születését, hiszen vele született meg a szeretet is. Örülök, hogy ilyen sokan jöttek el, mert így kifejezik az együvé tartozást. Azt kívánom valamennyiüknek, hogy őrizzük az értékeinket, vigyük tovább azt a szellemiséget, amit Nagyatádon az egymásra figyelés, egymás megbecsülése jelent – mondta a polgármester beszédében.

A műsor végén a megjelent idősek ajándékcsomagot is kaptak, összesen mintegy 800 csomagot állított össze az önkormányzat erre a célra.

Megosztás