Ingyenes fertőtlenítést ajánlott fel egy helyi férfi az atádi szolgáltatóknak

Az nyitásban ad segítséget egy helybéli lakos azzal, hogy ózongenerátoros fertőtlenítést biztosít az újranyitó nagyatádi vállalkozóknak ingyen. A férfi maga is tudja, mekkora szükség van most mindenkinek a segítségre.

Talán Semmelweis Ignác óta nem kapott akkora figyelmet és jelentőséget a fertőtlenítés, mint az elmúlt egy évben. Literszámra használjuk az alkoholos vegyszereket erre a célra: fertőtlenítjük a kezeinket, a korlátokat, a kilincseket – minden felületet, amivel esetleg egy koronavírusos egyén érintkezésbe kerülhetett. A szolgáltatók, különösen a szépségiparban dolgozók kiemelt figyelmet szentelnek most ennek a feladatnak. És ez nem kevés többletköltséget jelent nekik.

Három havonta mindig fel kell töltenem a készleteket, a korábbi évekhez képest jóval több vegyszer fogy, mint korábban – mondta egy atádi fodrász. – Nem is beszélve a kihelyezett alkoholos kézfertőtlenítőkről, sprékről. Meg ugye sokkal alaposabban és gyakrabban kell mindent törölgetni, naponta többször is. Sok munkával jár a fertőtlenítés.

Egy 63 éves nagyatádi férfi nemrég közzétette a közösségi médián, hogy különleges fertőtlenítési eljárást tud nyújtani bármely nagyatádi szolgáltatónak, akik most nyitottak újra. Papp Gábor 10 éve ápolja otthon beteg feleségét, korábban takarító vállalkozóként dolgozott. Az elmúlt években nem egyszer ők is mások segítségére szorultak, mint mondja, így akar törleszteni.

Én is voltam vállalkozó sok évig, tudom, milyen jól tud esni a segítség – magyarázta Gábor. – Nagyon sokáig rá voltam szorulva más vállalkozók jóindulatára. És tudom, hogy nagyon sokan voltak most kényszerűn zárva, sokan bérlik az üzlethelyiségüket, a bevételeik közben meg kiestek. És hát az állami kompenzálás minimális. Ezzel szeretném segíteni őket, hogy elmondhassák a betérő vendégeiknek, hogy biztonságos a környezet.

Gáborék lakásának tetőterében egyszer penész burjánzott, amit nem tudott kiirtani. Napi 24 órában ápolja a feleségét, akinek állandó fájdalmai voltak, nem akarta, hogy még a penész is további egészségügyi gondokat okozzon. Ezért felkeresett egy magyar ózongenerátorokat gyártó céget, akik felajánlottak számára egy készüléket. Mint mesélte, ez is hatalmas segítség volt nekik, amiért azóta is nagyon hálás. Ezzel a géppel tudja segíteni a nagyatádi szolgáltatókat. Egy ilyen kezelés ára egyébként legalább 500 forint négyzetméterenként, vagyis egy kisebb szalon is akár tízezer forintokat fizetne egy ilyen fertőtlenítésért. Az ózón előnye, hogy rövid idő alatt elpusztítja a baktériumokat, vírusokat, penészgombákat, atkákat, semlegesíti a polleneket és más allergiát okozó részecskéket, sőt még a kellemetlen szagokat is semlegesíti.

Gábor nemrég egyébként azt is felajánlotta, hogy április 15. és április 30. között ingyenesen fertőtleníti személygépkocsik klímáját és utasterét. Ezen a számon lehet kérni a szolgáltatást: 70/4433 935

 

Megosztás