Inkább szombaton piacoznak az atádiak

Csütörtökön a téren csak néhány árussal találkoztunk, a vásárcsarnokban is kevesebben vannak, de nemcsak ők, hanem a vevők is. Elmondták, hogy a szombatot várják, olyankor tele van a vásárcsarnok és a placc is.

Egyikük éppen harminc éve foglalkozik tojásokkal, korábban 8-900 tyúkja is volt, most alig kétszáz, de hamarosan leépíti az egész állományt. Már nem éri meg vele foglalkozni.

– 1993-ban, amikor elkezdtük, akkor jól ment, közületeknek is szállítottunk, ma már nem tudunk, mert annyi feltételnek kell megfelelni, amit anyagilag nem tudtunk már vállalni. Szombaton van, hogy fél 10-re elfogy az összes tojás, és megyünk haza, de csütörtökönként jó része rajtunk marad. Ha a placcon vannak lomisok, akkor a vásárcsarnokban is több a vevő – foglalta össze a tapasztalatait. 

Beszélt arról is, hogy a takarmány ára az egekben van, ráadásul 50 kilométerről kapja, tehát a szállítási költség is jelentős.

Egy csokonyavisontai férfi évek óta jár a nagyatádi piacra. Családi vállalkozásban foglalkoznak savanyúságokkal, de hamarosan abbahagyják, mert már idősek, nem bírják. 

Egy másik árus elmondta, hogy tavaly fordult elő először, hogy a karácsonyt megelőző csütörtökökön nem volt kimagasló a forgalom.

– Azért azt nem mondanám, hogy ilyenkor nem éri meg kijönni, de az biztos, hogy a nap végére nem fáradunk el. Várjuk a szombatot, olyankor mozdulni sem lehet a vevőktől, ilyenkor inkább azért nincsenek, mert sokan dolgoznak, nem tudnak kijönni – foglalta össze a tapasztalatait. 

Hétköznap a téren is kevés árus van, a vásárcsarnokban is jobbára üresek az asztalok, de zöldség, gyümölcs, tojás és hús ilyenkor is kapható, csak szerényebb a választék.

(Fotók: Röhrig Dániel)

Megosztás