Ismét családi napot tartottak Bodvicán

Egy év kihagyás után ismét együtt mulatoztak a bodvicaiak: zenével, játékokkal, főző- és szkanderversennyel várták az idelátogatókat. Reggeltől kora estig zajlottak a színes programok.

– Egy régi hagyomány újjáélesztése valósult meg Bodvicán: a Hagyományőrző Családi Napot már régóta megszervezik a helyiek, ám néhány évig nem volt hasonló rendezvény – mondta a főszervező, Kiskó Katalin, a helyi választókörzet képviselője.  Két évvel ezelőtt tartottak újra mulatságot a bodvicaiak, tavaly a járványhelyzet miatt szünetelt a rendezvény. A helyszín a bodvicai kápolna mögött elterülő játszótér és zöldövezet volt.

A családi nap egyik központi programja egyértelműen a főzőverseny volt, melyre idén 14 csapat nevezett be. Akadt köztük több bodvicai család, illetve külön főzőcsapatot állítottak össze többek között a nagyatádi zumbások, a kötélugrósok, a Csillagtanya Lovas Egyesület, az Árpád fejedelem iskola konyhai személyzete, a Nagyatádi Öregfiúk és a Doomstriker Hungary motoros klub. Többségükben bográcsos ételeket szervíroztak a zsűrinek: így például bajai halászlé, székelykáposzta, babgulyás, csülökpörkölt került terítékre, de sült fogások is akadtak. A bírák között helyet kapott Fejes János káplán is. A főzőversenyt végül egy részben somogyudvarhelyiekből álló csoport nyerte a krumpli gulyásával.

Egyéb csemegéből is fogyaszthattak a családi nap résztvevői, pattogatott kukorica és vattacukor is kapható volt. A gyerekek a fölös energiáikat az ugrálóvárban vezethették le. Számukra aszfaltrajz-versenyt is hirdettek. Délután a Csillag Lovastanya jóvoltából lovagolásra is volt lehetőség.

A főzőverseny több résztvevője a délutáni műsorok fellépői voltak: bemutatót tartott a Nagyatádi Fürjecske Néptánc Egyesület, a Nagyatádi Kötélugró Klub, és az ebéd során behabzsolt kalóriák elégetésére Zumba Fitnesz foglalkozáson is részt lehetett venni.

A nap fináléja a szkanderverseny volt, mely 17:30-kor kezdődött. Az csípős gulyástól, és néhány korty sörtől feltüzelt kedvű úriemberek és hölgyek egy külön erre a célra felállított asztalnál mérhették össze erejüket: csaknem egy órán keresztül feszültek egymásnak az izmos karok, végül a legerősebb kihívóként Pammer István emelkedett ki a mulatság résztvevői közül.

20211002_174054.jpg

A rendezvényen tiszteletét tette Ormai István polgármester illetve Ander Balázs országgyűlési képviselő is.

Megosztás