Ismét otthonunkból tekinthetjük meg a magyar kultúra napjának atádi műsorát

A járványhelyzetre való tekintettel idén volt a második alkalom, hogy a magyar kultúra napjára rendezett ünnepi műsort élő közönség nélkül szervezték meg a kulturális központban.

1823. január 22-én, Csekén tisztázta le és keltezte Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Az azóta hivatalossá vált nemzeti dalunk imádságban egyesített minden magyart, megerősítette a nemzeti tudatot, melynek nyomán a magyar nyelv kínálta kincsek és kulturális örökségek is kiteljesedtek és felértékelődtek – nem véletlenül ezt a napot javasolta másfél évszázaddal később Fasang Árpád zongoraművész a magyar kultúráról való megemlékezés napjának. A művész úgy fogalmazott 1985-ben, hogy „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”. 1989-óta minden évben a magyar kultúra jegyében szerveznek programokat ezen a napon országszerte.

Nagyatád sem kivétel: városunkban is évről évre készülnek a kulturális szervezetek a magyar kultúrát ünneplő műsorokat. Sajnos idén már második alkalommal nem volt lehetőség a nagyközönség előtt is bemutatni az előadásokat, hiszen a járványra való tekintettel és a biztonságot szem előtt tartva a kulturális központ egyelőre nem szervez nagy tömegeket zárt helyen tömörítő rendezvényeket. Viszont idén is megtalálták a módját, hogy eljuttassák a magyar kultúrát otthonainkba: videón rögzítették az idei előadásokat, melyet az NKSK facebook oldalán osztottak meg. A posztban Pünkösd Márton, a központ igazgatója kifejezte abbéli reményét, hogy néhány hónapon belül ismét a szokott módon legyen lehetőség kulturális programokat szervezni.

A videó megtekintéséhez kattintson ide!
A videó megtekintéséhez kattintson ide!

„KEDVES KÖZÖNSÉGÜNK! KEDVES NAGYATÁDIAK!
Semmi sem pótolhatja a színházterem hangulatát, a közösségi találkozás élményét. A kulisszák mögötti, izgalommal teli várakozás, a reflektorok fénye, a visszafogott lélegzet, az első hangok, az első taps, az ünnep apró, de fontos részletei.
A Magyar Kultúra Napja mindannyiunk közös ünnepe, a kulturális évad indítása. Az élet átírta az idei programunk forgatókönyvét, de nem adtuk ki a tollat a kezünkből. Ünnepi összeállításunkkal is jelezzük, hogy mi is nagyon várjuk a pillanatot, mikor ismét szabadon, korlátozások és félelmek nélkül találkozhatunk. Tartalmas programokkal készülünk az idei esztendőre is és reméljük, hamarosan találkozhatunk Önökkel is. Ünnepi összeállításunk minden kedves közreműködőjének, fellépőjének köszönjük az önzetlen segítséget, együttműködést.” – olvasható a posztban az igazgató bevezetője. 

Megosztás