Ismét pályázhatnak a nagyatádi fiatalok ösztönző támogatásra

A „Fiatalok esély és otthonteremtése Nagyatádon” című EFOP pályázat keretében havi ösztönző támogatást nyerhetnek azok a fiatalok, akik vállalják, hogy a városban maradnak, és aktív közösségi tevékenységet folytatnak.

Nagyatád Város Önkormányzata ismételten meghirdeti a „Fiatalok esély és otthonteremtése Nagyatádon” című EFOP projekt keretében a fiatalok önkormányzati ösztönző támogatási pályázatának 3. ütemét. A pályázók olyan 18-34 éves magyar állampolgárok lehetnek, akik vállalják a közösségi célú önkéntes tevékenység végzését, és belépnek a nagyatádi ifjúsági közösségbe, valamint a támogatás teljes ideje alatt állandó nagyatádi lakcímmel rendelkeznek. A projekt első két ütemében részt vevő fiatalok hozták létre a Nafigyelj! közösségét, amely a mai napig szervesen részt vesz a közösségi életben.

Az ösztönző támogatást fél évre lehet elnyerni, ez időszak alatt havi legföljebb 15 óra önkéntesség fejében 30 ezer forintot kapnak a pályázatban résztvevők. Összesen 16-an nyerhetik el a támogatást.

A pályázati felhívás és a jelentkezési adatlapok innen érhetők el. További információkért írásban lehet érdeklődni az osztondijnagyatad@gmail.com elektronikus címen.

Megosztás