Itt a nagyatádi általános iskolák járványügyi protokollja

A nagyatádi általános iskolákban a tanévnyitón csak az elsősök szülei vehetnek részt. A későbbiekben is csak előzetes időpont-egyeztetés után lesz lehetőség belépni az iskolákba. Kivéve az Éltest.

A legfontosabb, hogy csak egészséges gyermek és dolgozó lépjen be az iskolákba. Panasz, rosszullét, bármilyen gyanú esetén kerüljék el az oktatási intézményt, forduljanak orvoshoz – emelte ki Iváncsics Gyula, a Bárdos iskola igazgatója.

Augusztus 17-én éjjel a közoktatási intézmények vezetői e-mailben megkapták az igencsak régóta várt dokumentumot: a közoktatás járványügyi tervét. Ez alapján a minisztérium saját járványügyi intézkedési terv kidolgozására kötelezte az iskolákat. A két nagy létszámú nagyatádi általános iskola, a Bárdos és az Árpád intézkedési terve lényegében megegyezik.

2020. szeptember 1-jén kezdődik az új tanév. Valamennyien bíztunk abban, hogy az idei évet normál rend szerint tudjuk kezdeni. Sajnos, csalódnunk kellett. A vírusveszély nem múlt el, ismét rendhagyó intézkedéseket kell hoznunk – írta a szülők tájékoztatására Iváncsics Gyula.

A tanév mindkét általános iskolában szeptember 1-jén, reggel nyolc órakor kezdődik. Az elsősök fogadása és köszöntése az aulában történik. A többi évfolyam tanulói osztálytermeikben gyülekeznek, és az iskolarádión keresztül hallgatják a tanévnyitó információkat. A tanévnyitón csak az első osztályosok szülei vehetnek részt. A többi tanuló gondviselőit arra kérik, gyermeküket csak az iskola bejártáig kísérjék. Szeptember 1-től a tanulók és a dolgozók kivételével csak előzetes időpont-egyeztetés után lesz lehetőség belépni az iskolába! Erről a tényről, illetve egyéb kérdésekről (étkezés, napközi, távolságtartás, hiányzások) részletes tájékoztatást a szülői értekezleten kapnak. (Ezek szeptember 7-11. között lesznek a Bárdosban.) Az osztályfőnökök a pontos időpontokról értesítik az érintett szülőket.

Csak egészséges gyermek és dolgozó vehet rész a munkában! – erre nyomatékosan felhívják a figyelmet az iskolák. Ezért arra kérik a szülőket, hogy a reggel már rosszullétre panaszkodó gyermeket ne küldjék iskolába! Az esetleges fertőzés gyanújáról, elrendelt karanténról pedig haladéktalanul értesítsék az intézményt!

A tanulók számára tanórákon a maszkviselés nem kötelező, de lehetséges. Mivel a magas létszám okán a tanulók elkülönítése szünetekben nehezen valósítható meg, az óraközi szünetekben a maszk viselete ajánlott.

Mint írják, tisztában vannak azzal, hogy ezek az intézkedések megnehezítik a diákok és a szülők mindennapjait, ennek ellenére arra kérik a szülőket, hogy gyermekük, a többi gyermek és az iskola dolgozóinak egészsége érdekében fogadják el ezeket.

A tankönyvosztás időpontjában van eltérés a két iskola között: a Bárdosban ez ma megtörténik, az Árpádban viszont a tanévnyitó után, a második órában lesz.

Ekkor az osztályfőnökök részletes tájékoztatást fognak adni a gyerekeknek arról, hogy a tanévben milyen füzetekre lesz szükség. Érdemes ezt megvárni a szülőknek, ráérnek utána beszerezni a füzeteket, fölöslegesen ne vásároljanak – hívta fel a figyelmet Ujvári Tomor, az árpád iskola igazgatója. Mint mondta, az első napra bőven elegendő lesz egy vonalas és egy kockás füzet is.

Az Éltes iskolában könnyebb a minisztérium járványügyi ajánlásait betartani, hiszen a 65 diák kis létszámú osztályokban tanul. Beznicza Adrienn igazgatónő arra hívta fel a figyelmet, hogy az ott dolgozókon és a tanulókon kívül mindenkinek kötelezővé tették a szájmaszk viselését, aki belép az intézménybe.

 

 

 

 

Megosztás