Itt a rendőrség nagyatádi drónos akciójának eredménye

A legtöbbször vezetés közben kézben tartott telefon és be nem kapcsolt biztonsági öv miatt buktak le az autósok. 23-szor intézkedtek a rendőrök az akció során, a 146 szondáztatott sofőrből pedig egy sem volt ittas.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2023. március 24-én Nagyatád és vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nemcsak a három járőrautóból figyelték a közlekedőket, hanem két civil gépkocsi és egy drón is segítette az akciót, valamint finn módszerrel is szondáztattak.

Az ellenőrzési módszer lényege, hogy nemcsak civil autókkal, hanem drónnal is kontrollálják a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat. Mivel a rendőrségi drón jó minőségű felvételek készítésére alkalmas, így megfelelő magasságból is tud értékelhető bizonyítékokat készíteni (harmincszoros optikai zoommal van felszerelve) a szabálytalankodókról.

A tapasztalatok alapján az eszköz nagy hatékonysággal tudja kiszűrni az agresszív, a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó sofőröket, válaszolta megkeresésünkre a főkapitányság sajtóosztálya.

A drón az eddigi bevetései során a tilos jelzésen áthaladókat, záróvonal átlépőket és a szabálytalanul előzőket rögzítette a legtöbb alkalommal. A rendőrök azonban nemcsak a szabálytalan közlekedők kiszűrésére használják, hanem rendezvények biztosítására, szabálysértések felfedésére, valamint balesetek és bűnügyek helyszínelésére is.

A drónnal végzett ellenőrzés somogyi sajátosság, itt alkalmazta ezt először a rendőrség – mondta a nagyatádi képviselő-testület legutóbbi ülésén megjelent Molnár Gábor somogyi rendőrfőkapitány. – Alkalmanként akár több, kamerával felszerelt drónt is bevetünk, és folytatni fogjuk ezeket az akciókat. A módszernek köszönhetően nagyon sok szabálytalankodót sikerült azonosítani, de a visszatartó ereje még nem érezhető.

A közlekedőknek hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy amennyiben szabálytalanságot követnek el, bárhol és bármikor tetten érhetik őket, mégpedig azért, hogy a járművezetők ne csak akkor tartsák be a szabályokat, amikor számítanak arra, hogy az adott helyen rendőri ellenőrzés várható, hangsúlyozta a főkapitányság. Aki betartja a szabályokat, annak továbbra sincs félnivalója, az ellenőrzések a közlekedésbiztonság javításának érdekében, a balesetek megelőzése céljából történnek, tették hozzá.

Az elsőként Finnországban alkalmazott, alkoholos befolyásoltságot ellenőrző intézkedés lényege pedig az, hogy a megfelelően előkészített, kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő járművezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetik alá. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, velük szemben eljárás indul. A nagyatádi akció ideje alatt a járőrök 146 gépjárművezetőt ellenőriztek, és egyetlen sofőrnél sem merült fel az ittasság gyanúja.

Az akció során a rendőröknek összesen 23 eseteben kellett intézkedniük, legtöbbször a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, és a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. Az ellenőrzést két civil gépkocsi, három járőrautó és egy drón segítette.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket, írták. Arra kérik a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat, és ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek.

Fotó: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
Fotó: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Megosztás