Jerusalema tánc kihívás: az RSZSZK is csatlakozott

Az összes ránk bízott emberért és értünk – írták a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ dolgozói a kliphez, amelyet az örömtánc mozgalomhoz csatlakozva készítettek. Ez számukra az összetartozást jelenti. Videóval!

Az elmúlt bő egy év legnépszerűbb tánc kihívása lett a dél-afrikai DJ Master KG és Nomcedo Jerusalema című dala. (A klipjét már 396 milliónál is többen nézték meg.) Baráti társaságok és munkahelyi közösségek ezrei tanulták meg a lépéseket, és töltötték fel a videót a közösségi oldalakra. Az eredeti koreográfia 2020 februárjából való, az angolai „Fenómos do Semba” nevű tánccsoport mutatta be. Két nap alatt két millióan látták a kezükben tányérral bulizó angolai táncosokat.

A kihívás lényege egyszerű: megmutatni az örömöt, a reményt, azt, hogy az élet szép, még a világjárvány idején is. Szegényen, elesetten és idősen is.

Rendkívül nehéz időszakot tudhatunk magunk mögött, írták az RSZSZK munkatársai. Az elmúlt, valamivel több mint egy év nagyon nagy kihívást jelentett a szociális szféra és a benne dolgozók számára. A nagyatádi székhelyű Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ a járás területén lát el szociális alap- és szakosított feladatokat. A 18 település mindegyikén tevékenykedik, valamint két idősek otthonát és két bölcsődét működtet.

Munkatársaim professzionálisan látták el a pandémia idején is a ránk bízott több ezer idős, gyermek, hátrányos helyzetű család, szenvedélybeteg vagy fogyatékkal élő ügyfelünket – mondta Ivókné Pintér Melinda, az RSZSZK vezetője. – A járványhelyzet munkánkat nagymértékben kiegészítette plusz feladatokkal úgy, hogy különösen nagy figyelmet fordítottunk a járványügyi szabályok betartására. Minden gondjainkra bízott kliensünk megkapta a számára megfelelő ellátást. Hálámat fejezem ki minden munkatársamnak, Ormai István polgármester úrnak, aki folyamatosan támogat bennünket minden tekintetben. Köszönöm a térség polgármestereinek együttműködését!

Mi is elfogadtuk a tánckihíváshoz való csatlakozást, mely számunkra az összetartozást, az együttműködést, a közös gondolkodást és a közös munkát jelenti, fogalmazott az igazgatónő. Mint mondta, munkatársai nagy örömmel vetették bele magukat a tánc kivitelezésébe, megvalósításába; nagyon jó volt újra együtt lenni.

Az örömtáncot őértük ajánlják:

  • az idősek otthonaiban és az idősek nappali ellátásában dolgozókért,
  • a házi segítségnyújtásban, a szociális étkeztetés megvalósulásában dolgozókért,
  • a család- és gyermekjóléti szolgálatnál és a központban dolgozókért,
  • a közösségi és támogató szolgáltatásban dolgozókért,
  • a bölcsődei ellátásban dolgozókért,
  • az irodai és technikai dolgozóinkért!

„AZ ÖSSZES RÁNK BÍZOTT EMBERÉRT ÉS ÉRTÜNK!”

Megosztás