Kamujelöltek tucatjai

Éppen százan indulnak Somogy négy egyéni választókerületében az áprilisi országgyűlési választáson. Köztük a legtöbben soha nem hallott pártok nevében. Ma délután lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő.

A Nagyatádot is magába foglaló 2-es választókerületben 27-en jelöltették magukat. A legtöbben a 3-mas, vagyis a marcali körzetben indulnak: 29 név szerepel a listán. Soha ennyien nem jelöltették még magukat 1990 óta. 

A teljesség igénye nélkül, csak érdekességképpen néhány szervezet, akiknek a nevében jelöltek indulnak: Kell Az Összefogás Párt, Minden Szegényért Párt, Közös Nevező, Élhetőbb, Boldog Magyarországért Párt.

Mint ismert, egy választó több jelöltet is ajánlhatott, vagyis akármennyi jelölt papírját aláírhatta. Ez már 2014-ben is lehetőséget adott a kamupártok és -jelöltek indulására. Az ő valódi szándékuk nem a politikai érdekérvényesítés – hiszen négy évig semmilyen politikai tevékenységet nem végeztek –, hanem kizárólag a nyerészkedés. A jelölteket és a pártokat ugyanis bőkezű állami támogatás illeti meg, ismerteti az Index.

A választáson csak azok indulhatnak jelöltként, akiknek addig sikerült összegyűjteniük legalább 500 érvényes ajánlást a választópolgároktól. Az ajánlóíveket természetesen le is kellett adniuk a választási bizottságnál. A testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelölteket hivatalosan nyilvántartásba veszik.

Somogy megye 2-es számú választókerületében 27-en adták le a kellő számú ajánlószelvényt a Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint. Szászfalvi László a Fidesz és Ander Balázs a Jobbik színeiben eddig is országgyűlési képviselők voltak. Előbbi kormánypártiként, utóbbi pedig ellenzéki képviselőként. A jelenlegi parlamenti pártok közül a Demokratikus Koalíció és a Lehet Más a Politika állított a kerületben egyéni jelöltet. Előbbi Remes Gábort, utóbbi pedig Sipos Zoltánt indítja. Rajtuk kívül 23 kisebb párt jelöltje szerepel a listán.

Somogy négy választókerülete közül kettőben találkozhatunk országosan ismert jelöltekkel. A 3-mas számú, Marcali székhelyű kerületben dr. Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó a Jobbik jelöltje. A 4-es számú, Siófoki székhelyű körzetben pedig dr. Magyar György ügyvéd az MSZP-Párbeszéd színeiben méreti meg magát.

A pártok országos listáin alig találunk biztos befutó helyen szereplő somogyi indulót. Ez alól két kivétel van, mindkettő a Jobbik listáján: dr. Steinmetz Ádám az igen előkelő 4., míg Ander Balázs a 19. helyen szerepel.

A Fidesz jelöltjei közül Móring József Attila a 81., őt követi Gelencsér Attila, Witzmann Mihály a 108., Szászfalvi László pedig a 121.

 

Megosztás