Kaotikus, de folyik az oltás

A magyarok 30,7%-a már kapott oltást. Nagyatádon az általunk megkérdezett háziorvosok 16-25% közötti arányról számoltak be, és arról, hogy továbbra is nagy a káosz. Somogyban jelentősen mérséklődött a fertőzés terjedése.

Éppen mérgelődünk, most kellett visszamondanunk 20 embernek az oltását, akiket ma kellett volna oltanunk, de nem érkezett meg a Pfizer – panaszolta az egyik nagyatádi háziorvos. – Tegnap szóltak, azonnal kellett szerveznünk, telefonáltunk, de fölöslegesen dolgoztunk. Ha már itt van a vakcina, akkor gördülékenyen megy a dolog, de központi szervezés rossz, állandó csúszások vannak, fejetlenség.

Egy másik háziorvos szerint is követhetetlen az oltás szervezése, a neki küldött listán pl. budapesti lakosok is szerepeltek, az ő körzetéhez tartozók közül viszont van, akit nem talál.

Káosz van, erre a hétre pl. 30 főnek való Pfizert ígértek, de fogalmunk sincs, mikor érkezik, pár Szputnyik van még, illetve annyit tudunk, hogy pénteken és szombaton folytatódik a pedagógusok oltása a kórházban.

Egy harmadik háziorvos ugyancsak a 30 adag Pfizerre vár, neki holnap kellene azokat beadnia. Mint mondta, az ő körzetében még mindig zömmel a 60 év felettieket oltják, és ők nem igazán akarnak a Pfizeren kívül mást elfogadni.

Az atádi háziorvosok tapasztalatai szerint csökkent a koronavírusos megbetegedések száma, ennek megfelelően a teszteléseké is, és a tünetek is enyhültek.

Somogyban átlépte a 27 ezret a hivatalosan azonosított Covid-fertőzöttek száma. Az elmúlt hét napban 5,6 százalékkal lettek többen – naponta átlagosan 204-gyel –, ami a korábbi hetekhez képest lényeges mérséklődésnek mondható. A növekedés üteme hozzávetőlegesen a felére esett vissza.

Az országos folyamatok is ezt támasztják alá: túl vagyunk a harmadik hullám tetőzésén. Már 3 milliónál is több embert beoltottak idehaza, ami európai összevetésben kiemelkedő arány. Ugyanakkor egy nap alatt 285 áldozata lett a járványnak, már 24.265 ember hunyt el itthon a koronavírus szövődményeiben. A települési szintű halálozási adatokat 45 napja nem adja ki az országos tisztifőorvos hivatala, most pedig újabb másfél hónappal tolták ki ennek a határidejét.

Ezzel kapcsolatban igencsak figyelemre méltó kutatási eredmény látott napvilágot: az ország kétharmadának fogalma sincs, hány magyar áldozata van a járványnak, ráadásul a pártállástól függ, mit gondolnak az emberek a hazai járványkezelésről.

A 30-59 éves korosztályban van a legtöbb új fertőzött, és az is megbetegedhet, akit már beoltottak, csak enyhébbek lesznek a tünetei – hangzott el az operatív törzs mai tájékoztatóján.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

 

Megosztás